szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Sokak szerint ezentúl még egy céget kéne említeni a Prezi, LogMeIn, Ustream trió és az NNG mellett, ha magyar tech-sikersztorikról beszélünk.

A Tresorit lehet a következő világraszóló magyar tech-sikersztori. A cég cloud-titkosításban utazik, tulajdonképpen egy titkosított Dropboxot üzemeltetnek és nem egyéni felhasználóknak, hanem cégeknek kínálják szolgáltatásukat. A Portfoliónak azt is elmondták, hogy már a Szilícium-völgyben keresnek új üzleteket.

A cég felhasználói titkosítva tudnak felhőben tárolni és ott megosztani fájlokat. Olyan, mint a Dropbox, azzal a különbséggel, hogy a Tresorit nem látja a felhasználók által megosztott fájlokat. Különbség az is, hogy ők inkább 100-200 fős cégekre lőnek, nem magánszemélyek a felhasználóik. Több mint 10 ezer ügyféllel rendelkeznek, a szolgáltatás egyik legfontosabb technikai eleme, hogy a felhőbe feltöltött fájlokat már a felhasználó eszközén titkosítják, ezt hívják kliensoldali vagy végpontok közötti titkosításnak.

„Három éve indítottunk egy hackerversenyt, kinyitottuk a szervereket, és azt mondtuk, hogy 50 ezer dollárt adunk azoknak, akiknek sikerül ellopni a felhasználói adatokat. Ugyanezt a Dropbox nem tudja megtenni. Ha egy hasonló akciót indítana, akkor másnapra kikerülnének az internetre az adatok – mondta a lapnak Lám István, a Tresorit alapítóinak egyike, a cég vezetője.

Az informatikában ezért nem tudunk kitörni az összeszerelő üzemi szintről

Nincs elég programozó Magyarországon - az álláspiac egyik mantrája ma ez a sommás megállapítás. Amint azt a hvg.hu is részletesen bemutatta, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége úgy kalkulál, hogy 22 ezer betöltetlen állás van országszerte, és az innen hiányzó teljesítmények forintban kifejezve évente több tízmilliárdnyi elmaradt bevételt jelentenek.

A startup 4 millió eurónyi kockázati tőkét vont be az alapítás óta, idén érkeztek el ahhoz a ponthoz, ahonnan a cég már nem viszi, hanem hozza a pénzt. Az üzleti modell különben úgy néz ki, hogy a Tresorit fejleszti a fájlmegosztó-titkosító szoftvert, ezt szolgáltatásként adja el a felhasználóinak, viszont az adatok fizikailag a Microsoft felhő-infrastruktúrájába kerülnek. „A mi ügyfélkörünk olyan emberekből és cégekből áll, akik nagyon szenzitíven bánnak az adatokkal, leginkább nem is szeretnének adatokat tárolni a felhőben. De közben azt már felmérték, hogy nagyon sok előnye van a felhőnek, ugyanakkor a kockázatokat is látják ebben, ezért választanak minket” – mondja Lám.

Egy Dunába dobott telefonért búvárokat küldtek, a felgyújtott japán nőhöz meg egy járőrt sem

Egy Dunába dobott telefonért búvárokat küldtek, a felgyújtott japán nőhöz meg egy járőrt sem

Szünetben meg lehet verni az ellenfél szurkolóit, ha bevonul az 5G a stadionokba

Szünetben meg lehet verni az ellenfél szurkolóit, ha bevonul az 5G a stadionokba

A Ford vezérigazgatója szerint Trump politikája amerikai munkahelyeket sodor veszélybe

A Ford vezérigazgatója szerint Trump politikája amerikai munkahelyeket sodor veszélybe

Fegyházbüntetésre ítéltek borsodi biztonsági őröket, mert megkéselték és összeverték egy szórakozóhely vendégeit

Fegyházbüntetésre ítéltek borsodi biztonsági őröket, mert megkéselték és összeverték egy szórakozóhely vendégeit