szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elutasította a Raiffeisen Lízing Zrt. kereseti kérelmét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében, a lízingcég a forintalapú és deviza fogyasztói kölcsönszerződéseinek tisztességességét kívánta bizonyítani.

A bíróság egyben elutasította a felperes pénzügyi cég arra vonatkozó kérelmét, hogy a törvényszék kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az ügyben az Európai Unió Bíróságánál valamint azt az indítványát is, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab).

A bíróság a felperest 1 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperes számára. A bíró szóbeli indoklása szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a vizsgált kölcsönszerződések esetében az általa alkalmazott általános üzleti feltételek nem voltak tisztességtelenek.

Találtak valamit a Föld közelében, és akkora, mint 130 000-szer a Tejútrendszer

Találtak valamit a Föld közelében, és akkora, mint 130 000-szer a Tejútrendszer

„Nagyobbak lettünk, mint egy gyülekezet, csak szidnom kellett a melegeket” – Majka kitálal Bindzsisztán miniszterelnökeként

„Nagyobbak lettünk, mint egy gyülekezet, csak szidnom kellett a melegeket” – Majka kitálal Bindzsisztán miniszterelnökeként

Gene Hackman utolsó napjai az Alzheimer-kór fogságában teltek

Gene Hackman utolsó napjai az Alzheimer-kór fogságában teltek

A szivárványcsaládban élő Pál Márton üdvözli, hogy Orbán baráti melegséggel fogadta a leszbikusként gyermekeket nevelő Alice Weidelt

A szivárványcsaládban élő Pál Márton üdvözli, hogy Orbán baráti melegséggel fogadta a leszbikusként gyermekeket nevelő Alice Weidelt