Az már bizonyított, hogy 20-25 ezer éve a gleccserek Európa északi részén erőteljesen megnövekedtek. Az északi félgömbön helyenként több kilométer vastag eljegesedés hatására az akkori tengerszint mintegy 125 méterrel a jelenlegi alatt volt.

Az Innsbrucki Egyetem geológiai intézetének kutatói, Koltai Gabriella és Christoph Spötl a Bad Eisenkappel közelében lévő Obir-barlangok kalcitkristályait vizsgálták, amelyek jégbarlangokban nullpont alatti hőmérsékleten alakulnak ki. Ezek kriogén barlangi karbonátok (CCC) megbízható jelzői az olvadó permafroszt talajnak, tehát jelenlétük arra utal, hogy paradox módon az utolsó glaciális periódus egyik leghidegebb szakaszában lassan felmelegedett a talaj ezek felett a barlangok felett – magyarázta Spötl.

Mivel ez a folyamat logikus módon nem egy klímaváltozás hatására következett be, a kutatókban felvetődött, hogy az alpesi térségben a 26 500–23 500 évvel ezelőtti időszakban sok szilárd csapadék hullhatott.

A permafroszt talaj feletti sok hó ugyanis ahhoz vezethetett, hogy a talaj izolálódott. Egy fél méter vastag hótakaró olyan erős izoláló hatással bír, hogy az alatta lévő talajt elzárja a nagyon hideg téli levegőtől, ezáltal megnövelheti a talajban lévő hőmérsékletet. Ezért az Obir-barlangok feletti permafroszt egyre jobban felolvadt – olvasható a Nature Communications című tudományos lapban.

Ez is azt támasztja alá, hogy szokatlanul hideg időszakot élt meg az alpesi térség mintegy 3000 éven át. Ezek a korszakok ugyanis általában csapadékban szegények és szárazak. Az új ismeretek szerint azonban a vizsgált időszakot ősszel és télen nagy hóesések jellemezték, amelyek támogatták a gleccserek és a jégpáncél növekedését. A sarkvidéki, száraz klímát eszerint egy nedvesebb klíma kezdte felváltani.