Egy padlásnyi olyan játék van, melynek főszereplője a mindenki által ismert hálószövő, Peter Parker. Az első vérbeli open world (a nyílt világú kalandokat soroljuk ide, amikor tényleg bármerre mehetünk) munkacímre viszont 2018-ig kellett várni, amikor a Marvel’s Spider-Man debütált, amely más okból is fordulatot hozott a szériában – és ez alatt nem csak azt értjük, hogy jobban nézett ki, mint az addig megjelent Pókember-játékok.

Ebben tűnt fel a másik Pókember, Miles Morales, és őrá épít a mostanában kijött, de csakis az újabb PlayStation-rendszerekre elérhető rész is. (A képregényekben nem annyira jártas közönségnek a Pókember: Irány a Pókverzum! című animációs filmből lehet ismerős a fiatalember neve.)

Más szemszögből

Mivel a játék címszereplője is más, nem a megszokott vonalat követi a játékos. Így aztán nem esünk át a már unalomig ismételt pókcsípésen, nincs elvesztett Ben bácsi, és a hálószövés mesterségét sem kell kitanuljuk. Miles képzett pókharcosként csatlakozik Peterhez, majd rögtön önállósodni kezd: Peter rövid időre ugyanis felhagy a tevékenységével, ezért New York minden gondja Milest terheli, aki a rá jellemző lazasággal igyekszik orvosolni azokat. Kétség sem fér hozzá, hogy a játéknak elképesztően jól áll ez, egy teljesen új Pókember-játékot kapunk a pénzünkért.

Abban nincs eltérés, hogy a sztori helyszínét most is az egyik legizgalmasabb amerikai metropolisz adja, az évszak viszont más: ebben a történetben végig tél van, amit nagyszerűen prezentálnak a készítők. A családi drámák természetesen ebből a részből sem hiányoznak, ám a velük kapcsolatos problémák már nagyon nem azok, mint amiket a két évvel korábbi játéknál láthattunk. Egyszóval: más. Más, de nem teljesen. A játék ugyanis szorosan követi az előd által lefektetett alapokat, melyeknek ugyanúgy része a hálón közlekedés, és a látványos, kombókra épülő közelharc.

Generációk

Ahogy Peternek, úgy Milesnak is megvannak a maga (pók)képességei, de utóbbi srácnak más is van a tarsolyában, az úgynevezett bioáram. Ez a narancssárga kisülés egyben fegyver is, és bizonyos ellenfeleket csak ezzel tudunk palacsintává lapítani. A játékban egy kis csík jelzi, mekkora töltöttségen állunk a bioáramból, melyhez idővel újabb képességek lesznek társíthatók.

A pofozkodás összességében sokkal jobb, Miles mozgása fejlettebb, kétezerhúszasabb.

A szoftver a végletekig kihasználja a Sony új konzolja, az általunk is tesztelt PlayStation 5 előnyeit, így minden animáció és textúra folyamatosabbnak, élesebbnek tűnik. Ennek egyik gyakorlati előnyét lengedezés közben látni, amikor a házak közt haladunk – olykor irdatlan sebességgel –, miközben a távoli objektumok is jól kivehetők maradnak. Ugyanez a helyzet a többi grafikai elemnél is: a játékban lévő karakterek egésze, még az arcuk is jobban kidolgozott, ha az új konzolról indítjuk a játékot. Íme egy szemléletes, összehasonlító videó a generációk közti különbségekről:

Érdemes kitérni arra is, hogy a PS5 alatt a Miles Morales tulajdonképpen nem tölt. Mármint: a töltés folyamata teljesen nem tűnik el, de a különleges SSD miatt a folyamat olyannyira gyors lesz, hogy a szoftver indításától számítva mindössze 7(!) másodperc alatt a játék menüjébe jutunk – további két másodperc alatt pedig a konkrét pályára. Ez olyannyira rövid idő, hogy a régi rendszerhez szokottak (még azok is, akik az alapgépnél erősebb PS4 Prón játszanának vele) alaposan meglepődhetnek.

A szoftver másik érdekességét adják az úgynevezett Fidelity és FPS módok, melyekkel felhasználói oldalról szabályozható a játékélmény: előbbivel szebb/jobb látvány érhető el, a képfrissítés viszont 30 képkocka/másodperc marad, utóbbinál ugyanez 60-ra növelhető. Igaz, a grafika valamivel rosszabb lesz, de túl nagy eltérésre azért nem kell számítani.

Kissé foghíjas

A hardverből kinyerhető előnyök után muszáj rátérnünk a szoftver gyengeségeire, mert bizony azokból is akad néhány. A legfontosabb talán az, hogy a Miles Morales története közel sem akkora terjedelmű, mint az elődé – ha csak gyorsan végig akarunk rajta rohanni, nagyjából 5-6 óra alatt végzünk vele. A sztorin túl persze most is akad pár extra tennivaló, melyekkel tovább növelhető a játékidő. Ilyenek például a megoldásra váró minifeladatok, melyeket egy jópofa, játékon belüli alkalmazásból vehetünk fel. Ezek jellemzően a lakosság részéről érkező segítségkérések (hozzunk el, szedjünk össze ezt-azt), de bűncselekmények is vannak. Az elkövetőket pedig szintén nekünk kell lekapcsolnunk.

Marvel/Sony PlayStation

A hófödte, virtuális New York másik előnye, hogy hatalmas, ami lehetőséget ad az apró csecsebecsék (tokenek és technológiai kütyüdarabok) gyűjtögetésére, amivel ugyancsak plusz órák szerezhetők. És persze az sem lényegtelen, hogy a hálóhintázás teljesen szabadon zajlik, miközben látványos trükkök is beadhatók, emellett újabb pókruhák is megszerezhetők – szóval azért van mit csinálni.

Jelentős különbség ugyanakkor, hogy a játék nem rendelkezik olyan horderejű ellenségtáborral, mint a 2018-as kiadás.

Itt van viszont a fanatikusok által vélhetően jól ismert Roxxon vállalat, és természetesen Milesnak is megvannak a maga problémái, melyek további izgalmakkal bővítik a kicsit sem unalmas történetet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Miles karaktere eleve másfajta pókemberkedést tesz lehetővé – többek közt az irányításban is –, ezt pedig nem lehet nem imádni.

Játszanánk még vele, de

De hát véget ért, ráadásul túl gyorsan. Azt azonban, amit láttunk és átéltünk, egyáltalán nem bánjuk, sőt. Pontosan ilyen játékokkal kell berúgni egy új generáció motorját, merthogy a Miles Morales legfőbb előnye értelemszerűen ezeken, a PS5-ös rendszereken mutatkozik meg. Ugyanakkor az sem veszít sokat (tartalomban legalábbis semmit), aki az elődnek számító gépeken indítja.

A játékot 10-ből 8 pontra értékeltük, Pókember-rajongóknak és PlayStation-tulajdonosoknak kötelezően kipróbálandó kategória.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.