"Az emberek egységes csoportként tekintenek a dinoszauruszokra, holott a késő kréta időszakban több száz fajuk élt" - hangsúlyozta Steve Brusatte, a tanulmány vezető szerzője.Az Amerikai Természettudományi Múzeum, a Columbia Egyetem, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem és a Bajor Állami Paleontológiai Gyűjtemény paleontológusai a szárazföldi dinoszauruszok 150 fajának csontvázát hasonlították össze, igyekezve azt nyomon követni, hogy vázszerkezetük miként változott az idők folyamán. Az őslénykutatók a növényevő kacsacsőrű dinoszauruszok (hadroszauruszok) és a szarvakkal, nyakfodorral rendelkező Ceratopsidae-család tagjai esetében azt találták, hogy már 12 millió évvel a tömeges kihalás előtt megkezdődött a biodiverzitás szűkülése. "Ahogy csökkent a variabilitás, egyre inkább hasonlatossá váltak egymáshoz a négy lábon közlekedő óriások. Egy ilyen folyamat általában azt jelzi, hogy az adott csoport nagy bajban van" - magyarázta Brusatte.Ezzel ellentétben a közepes és kis növényevők, valamint a nagy ragadozók, mint például a tirannoszaurusz, prosperált. Viszonylag stabilnak volt mondható a gigantikus növényevők, a szauropodák klánja is, amelyek nem rendelkeztek fejlett rágófunkcióval.A tanulmány szerzői nem vonják kétségbe, hogy a kréta időszak végén a dinoszauruszok valamilyen kataklizma (kisbolygóbecsapódás, gigantikus vulkánkitörés-sorozat) miatt tűntek el a Föld színéről. Ugyanakkor meggyőződésük, hogy némely faj hanyatlása 12 millió évvel a végzetes események előtt kezdődött."A kataklizma egy változó félben lévő világot sújtott. A dinoszauruszok némely faja nagyarányú evolúciós változásokon ment át, hanyatlott. Utóbbi folyamat okai tisztázatlanok, nagy valószínűséggel környezeti okok váltották ki" - összegezte Steve Brusatte.
A dinókkál már a kihalásuk előtt baj volt
A nagytestű növényevő dinoszauruszfajok némelyike már jóval a 65 millió évvel ezelőtti végzetes aszteroidabecsapódás előtt hanyatlásnak indult - állítják amerikai és német paleontológusok, akik kutatásaik eredményeit a Nature Communications legújabb számában ismertetik.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.