A kritikus adatokat és kommunikációt védő megoldások olyan matematikai megoldásokon alapulnak, amelyeket a megfelelő idő és processzoridő birtokában nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megtöhetnek a hozzáértők. Az újdonságnak számító kvantumrendszerek azonban azon a kvantumelméleten alapszanak, amelyek biztosítják az elméleti és gyakorlati lehallgathatatlanságot is.

A kvantumtitkosítás alapötletét 25 éve dolgozta ki Charles Bennett és Gilles Brassard. Brassard a bécsi bemutatón elmondta, minden kvantumtitkosítás Heisenberg bizonytalansági elvén alapul, amelynek lényege az, hogy a kvantuminformációt nem tudjuk anélkül megvizsgálni, hogy megzavarnánk. A demonstrációban ennek megfelelően jól látszódott, hogy amikor egy harmadik fél megpróbált belehallgatni egy két ember között felhúzott kvantumrendszerbe, az adatokat, illetve a titkosító kulcsot tartalmazó fotonok összekeveredtek, a hibaszázalék emelkedése támadást jelzett, ennek következtében a rendszer pedig automatikusan lezárta magát anélkül, hogy bármilyen információ egy harmadik félhez kerülhetett volna.

A demonstráció során az is kiderült, hogy a kvantumtitkosítással felszerelt rendszer igen masszív, hiszen ha egy kvantumlinket lezárnak lehallgatásveszély miatt, a telefonhívások átirányításához hasonlóan a hálózati kommunikációt más, hasonló módon működő szerverek közé is át lehet irányítani, így a hálózaton lévő két rendszer folyamatos kontaktban maradhat.

Dr. Hannes Hübel, a bécsi egyetem kutatója azonban azt mondja, ez önmagában nem garantál egy biztos rendszert. A megkérdezett bankok biztonsági szakemberei ugyanis egyöntetűen úgy nyilatkoztak, inkább vesztenének 10 millió eurót, minthogy rendszerük két órán keresztül működésképtelenné váljon. Így olyan rendszert kell alkotniuk, amely akár több hétre előre is képes kvantumkulcsokat generálni és úgy tudjon lehallgathatatlan maradni, hogy közben működőképes is.