A tanulmány szerint a gének "felismerik" egymást, ha hasonló mintázatba rendeződött kémiai bázispárokat érzékelnek; feltehetőleg e képesség révén képesek a DNS-spirálok egymás között a genetikai információkat kicserélni. Ez a rekombinációs folyamat fontos szerepet játszik az evolúció és a természetes szelekció során, s ennek révén képes a test a sérült DNS-szekvenciákat kijavítani.

A tanulmány szerzői - az angol Imperial College London és az amerikai National Institute of Health kutatói - hosszú kísérletezés során tesztelték a még 2001-ben megalkotott elméletet. Eszerint a DNS-hélixek akkor ismerik fel egymást, ha az általuk hordozott elektromos töltések mintázatai kiegészítik egymást, ez pedig mindenféle fizikai kapcsolat (molekuláris vagy fehérje-alapú) nélkül történik meg. A tudósok eddig nem tudták, a gének hogyan találnak egymásra.

A tanulmány szerint míg a korábbi feltételezések szerint körülbelül 10 bázispárnyi DNS-szelet között történhet csak felismerés egy közbeiktatott fehérje-mechanizmussal, addig most már úgy tűnik, több száz párnyi DNS-szelet között is megtörténhet a csatlakozás fehérjék nélkül is, valamint minél hosszabbak a gének, annál erősebb a felismerési mechanizmus. A kísérletek során kiderült, az egyező mintázatú DNS-molekulák kétszer olyan gyakorisággal csatlakoztak egymáshoz, mint a különbözők.

"Ha pontosan megértjük az újrakombináció folyamatát, megérthetjük, hogy az evolcúióban, a természetes szelekcióban, illetve a DNS-önjavítás során hogyan kerüli el a szervezet az újrakombinációs hibákat, vagy legalábbis hogyan minimalizálja őket" - nyilatkozta Alekszej Kornyisev, az ICL professzora, a tanulmány szerzője. "Ez már csak azért is fontos, mert az ilyen genetikai hibák okoznak olyan betegségeket, mint az Alzheimer-kór vagy a rák bizonyos fajtái."