Az évforduló alkalmából koszorúzásokra került sor temetőkben és sírhelyeknél, kiállítások nyíltak meg, az iskolákban pedig rendezvényeket tartottak. A helsinki székesegyházban emlékmisét mutattak be, amelyen részt vett Tarja Halonen köztársasági elnök.

Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter 1939. november 26-án azzal vádolta a finn hadsereget, hogy Mainila város közelében tüzet nyitott szovjet terület felé. Bár a finnek váltig tagadták ezt, Moszkva csapatai négy nappal később átlépték a határt. (Orosz történészek ma elismerik, hogy a határincidens szovjet provokáció volt, Sztálin pedig ürügyként használta fel egy Finnország elleni invázióhoz.)

Bár a támadó csapatok jól fel voltak szerelve, stratégiájuk és hadműveleti tervezésük gyönge lábakon állt. Az invázió tetőpontján 450 ezer szovjet katona harcolt a jóval kisebb létszámú finn haderő ellen. A 3,7 milliós északi ország hadserege 23 ezer halottat veszített, sebesültjeinek a száma 43 ezer volt. A szovjetek vesztesége 217 ezer halott, illetve sebesült.

A Gustav Mannerheim tábornok által vezetett finn erők hősiesen ellenálltak a túlerőnek, ám 1940 márciusában, az újabb szovjet offenzíva hatására a helsinki kormány béketárgyalásokat kezdett Moszkvával. A március 12-én aláírt békeszerződés értelmében Finnország elveszítette területének 11 százalékát; ez gyakorlatilag Karélia keleti részét jelentette, ahonnan 400 ezer finnt kellett áttelepíteni az ország más részeibe. Szovjet fennhatóság alá került Finnország második legnagyobb városa, Viborg is.