Németh András

Hol van már a tavalyi?

Gyorsan változik a migránsválság megítélése Észak-Európában, ahol korábban szívesen fogadták be a menekülők százezreit.


Putyin és a cári család – egy kommunista patrióta kalandozásai

Vlagyimir Putyin orosz államfő most is büszke arra, hogy bár szétesett a Szovjetunió és a Szovjetunió Kommunista Pártja, de ő még mindig tudja, hol van a régi párttagkönyve. Amikor azonban nem ezen elmélkedik, éppen azon dolgozik, hogy az oroszok a patriotizmusban elmerülve ne vegyék észre, miként romlik napról napra a gazdasági helyzetük. De ha még ez sem lenne elég: már a cári család hazatérésének útját egyengetik. Hogy ez miként fér össze a kommunizmussal? Nem számít.


Környezetváltozás

Előrelátó volt Ilham Aliyev azeri államfő, aki a gazdasági fellendülés éveiben börtönbe záratta a vezető ellenzékieket. Most, válság idején, a klánokkal gyűlhet meg a baja.


Vészfékezés

A kiadások csökkentésével és sürgős privatizációval próbálja kezelni Oroszország válságát Vlagyimir Putyin államfő. Amikor az 1980-as évek végén zuhant az olajár, az a Szovjetunió széteséséhez vezetett.



Egyetemes mindentudás

A cégek és államok elképzelhetetlen mennyiségű adatot gyűjthetnek az emberekről. Az ellenőrzött adatkezelési gyakorlat dacára hatalmas a kísértés a jogsértésre.



Ágytól-asztaltól

Újabb mélypontra süllyedtek Kijev és Moszkva kapcsolatai, miután életbe lépett az Ukrajna és EU közötti társulási egyezmény.


Tétemelés

Kizárólag politikai megfontolásokat lát a szerbiai ellenzék amögött, hogy a hatóságok nyolcvan embert tartóztattak le korrupció vádjával.


A rejtélyes Oroszország

Vlagyimir Putyin orosz államfő újra megkerülhetetlen világpolitikai tényezővé tette hazáját, ám egyelőre még nem dőlt el, hogy a világ legnagyobb országa ugrásra készülő tigrisre, vagy inkább egy sebesült medvére hasonlít-e jobban.


Túlsúlyos probléma

Miközben az USA és Oroszország is ontja a patriotikus filmeket, egyre kevesebben akarnak fegyvert fogni a hazájukért. Aki pedig harcolna, az sokszor teljesen alkalmatlan.



Hideg napok

A Földközi-tengeren dúló viharok miatt kevesebb menekült indul Görögország felé, az EU pedig fizet Ankarának, ha török területen tartja a migránsokat.


Putyinnak viszket a tenyere

Oroszország, bármennyire is szeretné, nem torolhatja meg közvetlenül katonai eszközökkel azt, hogy Törökország kedden a szír-török határ térségében lelőtt egy orosz vadászbombázót. Moszkvának ugyanakkor ezernyi eszköze van arra, hogy mégis móresre tanítsa Ankarát, még akkor is, ha a kétoldalú viszony megromlása a Kremlnek sem érdeke.


A viszály érce

Hatalmas értékű ásványkincset rejt az érintetlen természet egyik utolsó szeglete, Grönland földje. A kormány támogatja a kitermelést, a lakosság jó része viszont ellenzi.


Újratöltve

Moszkva a NATO minden védelmi pajzsán áthatoló atomrakétákat épít, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyát alkotó államok pedig amerikai katonákat szeretnének.


Hídemberek

A független jelölteket tömörítő Most mozgalom kegyeiért harcol Horvátországban a két nagy párt.



Az erő próbája

Előrehozhatják a 2018-ban esedékes ukrajnai parlamenti választást, miután az önkormányzati voksoláson Petro Porosenko államfő támogatói szerepeltek a legjobban.


A múlt ellenük dolgozott: kódolva volt az orosz repülő katasztrófája?

Csak külső fizikai hatás okozhatta a Kogalimavia orosz légitársaság 224 halálos áldozatot követelő múlt szombati katasztrófáját – állítják a vállalat vezetői, akik szerint a technikai, illetve pilótahibát is ki lehet zárni. Közben azért sokasodnak a kérdőjelek is: egyszer már alaposan összetörték az orosz Airbus 321-est, a gépet üzemeltető légitársaság pedig súlyos pénzügyi gondokkal küszködik.