Orbán újabb álma van összeomlóban lengyel szövetséges pártja szétszakadása után
Nagy a bizonytalanság a jövő évi lengyel választások körül a jobboldal szakadása után. A fő kérdés az lesz, ki kivel hajlandó szövetkezni.
Nagy a bizonytalanság a jövő évi lengyel választások körül a jobboldal szakadása után. A fő kérdés az lesz, ki kivel hajlandó szövetkezni.
Törölték a Büntető törvénykönyvből a „Kriptoeszközzel visszaélés” alcímet is.
Mivel több, mint százezren a figyelmeztetések ellenére nem gondoskodtak új igazolványról, a jogalkotónak kellett utolsó pillanatos szükségmegoldást találnia az átállás kitolására.
A Tisza két parlamenti bizottságban is elkaszálta a KDNP gyerekek digitális eszközhasználatát korlátozó javaslatát – Latorcai Csaba arra intette a többséget, hogy ne kövessenek rossz példát.
Kormánypárti képviselőről van szó, a letartóztatásához nem járult hozzá a szejm mentelmi bizottsága. A jövőben Magyarországon is napirendre kerülhet ilyesmi, hiszen csatlakoztunk az Európai Ügyészséghez.
Forsthoffer Ágnes az új kormány által kezdeményezett személycserék mellett már kitüntetést is adományozott a köztársasági elnöki jogkör gyakorlójaként.
A Magyar Közlöny szerint Kovács Csaba négy évre kapott megbízást.
Szerdától pedig már hatályos is.
Demeter Tamást korábban már felmentették Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi posztjáról.
Tromler Miklós felmentése érdemeinek elismerésével történt.
A válság a Jog és Igazságosság pártban már érett egy ideje.
Megjelent a legújabb Magyar Közlöny.
Még többször avatkozhat be a jövő héten létrehozandó hivatal a gyanúba kerülő cégek életébe. Az ellenzék szerint ez több ponton az Alaptörvénybe ütközik.
A köztársasági elnök saját menesztése előtt még három más törvényt is kihirdetett.
Ukrajna és Lengyelország között az egykori ukrán felkelő hadsereg (UPA) tisztelete körül robbant ki vita, amely kitüntetések kölcsönös visszaküldésébe torkollott.
Több pénzügyi döntés is született.
A visszavételt a honvédelmi minisztertől kell kérni.
Hat szakember kapott kinevezést négy minisztertől, többnyire két évre, egy kivétellel helyettes államtitkári díjazással.
Összesen tizennégy ügyet halogatnak.
A mostani törvény szerint csak a járásközponthoz eljutásra tarthatnak igényt a lakosok.