Felmentette a szolgálat alól a vezérkari főnök egyik helyettesét Baka András
Mihócza Zoltán altábornagyot az eddigi beosztása megszűnésére hivatkozva küldték el a Honvédségtől.
Mihócza Zoltán altábornagyot az eddigi beosztása megszűnésére hivatkozva küldték el a Honvédségtől.
A település nagyságától függően önerőt is kell vállalni.
Egy egész sor olyan beruházásra vonatkoznak újra a rendes szabályozások, amelyeket a NER idején kiemelt projektként mentesítettek a másokat kötő előírások alól.
Az ellenzék jelöltjeit is kinevezte a kormány.
Egy hétfőn megjelent határozatban két határidőt is megadtak.
Az úgynevezett vasúti egyes kocsi forgalmat az előző kormány elsorvasztotta, de most Vitézy Dávid mint közlekedési és beruházási miniszter esélyt kap a felélesztésére.
Ruff Bálint és Bóna Szabolcs erősödött, Gajdos László és Pósfai Gábor gyengült. Az anyakönyvi és nyilvántartási ügyek a belügytől a tudományos minisztériumhoz kerültek.
Egy másik, kevéssé ismert, pedig nagy hatalmú hivatalban ellenben kezdhetnek aggódni.
Az egészségügyi miniszter rendeletet is kiadott a szűrésről.
A kormány megalapozottabban akarja előkészíteni a következő időszakot.
Mészáros Renáta hétfői hatállyal távozott.
Az eddig kevéssé ismert Nemzeti Tehetség Központ és a Kulturális Vagyonkezelő lesz a jogutódja a Mathias Corvinus Alapítványnak, a fideszes pénzosztó Batthyány Lajos Alapítványnak, valamint a Schmidt Mária vezette intézményhálózatnak.
Az új vagyonkezelési szerződéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) kell megkötnie.
Csökkenti ugyanakkor az állami viszontgaranciákat, és döntött arról is, hogy a Széchenyi kártyánál Likvid típusú hiteltermékek esetén kötelező készfizető kezességvállalás nem írható elő.
Tehát ha távozna az Alkotmánybíróságról, nem mehetne vissza bírónak.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán még a Tisza-kormány megalakulása után több mint három hónappal is csak tárcája ideiglenes szervezeti és működési rendjét tette közzé – Magyar Péter miniszterelnök jóváhagyásával.
Egy új határozat szerint magas rangú politikai vezetők csak díjazás nélkül ülhetnek be állami többségi tulajdonú társaság igazgatóságába vagy felügyelő bizottságába.
Az államfő csak a tisztség nevét változtatta meg.
Viszont kötelező lesz a pályáztatás.