Amit a tálibok nem tudnak: tudósok szerint mérhető a haszon, ha a lányok is iskolába járnak
A férfiuralom azzal is együtt jár, hogy mennyire ingatag alapokon áll egy ország.
A férfiuralom azzal is együtt jár, hogy mennyire ingatag alapokon áll egy ország.
„Amikor kancellár lettem, még nem létezett iPhone“ – mondta nemrég, 16 éves kancellárságának végéhez közeledve Angela Merkel. Mintha a mobiltelefonok fejlődése egyúttal a kormányzásának mértékegysége is lenne. És ez nem is áll távol a valóságtól.
Egyre gyakrabban korlátozzák az ellenzéket – vagy amit annak képzelnek – az internet leállításával a demokráciahiányos országokban, akár gazdasági károk árán is. Ellenszer nemigen van.
A külvilág alig figyelt föl rá, de Namíbia rengeteget tesz a rinocéroszok megmentéséért.
Húsz, tizenöt, de még hat éve is történt olyan komoly repülésbiztonsági incidens, amelynek következménye, hogy ártatlan utasok százmilliói érzik magukat egyre csak kényelmetlenebbül a repülőtereken és a gépek fedélzetén. Az enyhítés malmai pedig igen lassan őrölnek.
Földrengésveszélyes, de szegény ország Haiti, igazán jó szolgálatot tesz tehát az amatőr szeizmográfhálózat.
Az alvásbénulás jelensége többnyire ártalmatlan, de okairól a kutatók keveset tudnak.
Evangélikus tábori püspök, zsidó főügyész, kételkedő izraeli titkosszolgák is szereplők a különös történetben.
Van tudományos magyarázat arra is, hogy a kevés túlélőnek miért lehet szerencséje.
Van olyan oltástípus-korcsoport kombináció, amelynél mindenképpen javasolt a harmadik oltás felvétele, de a legtöbb esetben a tudomány is csak gondolkodik rajta, hogy kiknek és mikor javasolja az újabb kört. Közelednek a napok, amikortól már tömegeknek jöhet szóba itthon a harmadik dózis – összegyűjtöttük, most éppen mit lehet tudni, mit érdemes mérlegelni előtte.
Európa-szerte többféle megoldásban bíznak. A magyar SMS-rendszer éles, kipróbálták, de eddig nem volt rá szükség. Érdemes a rádiót is bekapcsolva tartani.
Titkosszolgálati megfigyelés ellen alig van védekezés, de válóperes vagy üzleti ügyekben vannak hasznos tippek. Az okostelefontól emiatt nem kell megszabadulni, de akad olyan készülék, amelyet érdemes eldobni.
Egy ír cég azon dolgozott, hogy ipari hulladékhőt alakítson villanyárammá. Közben kiderült, hogy egyszerűbb légkondicionálót gyártani a nitinollal.
Nem sokáig marad világrekorder a 18 emeletes Mjostarnet (a norvég Mjosa tó melletti torony) a maga 85 méteres magasságával.
Mégsem jó módszer a születésszabályozás a globális felmelegedés ellen, hiszen nem ott rongálják a legerősebben a klímát, ahol a legtöbben jönnek világra.
Ha az NDK parlamentje azbesztveszély miatt tűnt el, akkor nem csoda, ha a rendőrpisztolyokat is veszélyes anyag miatt tiltották be. A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk utolsó darabja.
Nem is a Rosenberg-házaspár árulta el az amerikai atomtitkot – állítja egy új életrajzi könyv. Korábban a pár gyerekei Obama elnöktől hiába kérték, hogy segítsen elégtételt szolgáltatni anyjuknak, most Bidenbe vetik bizalmukat.
Itthon a kormányzat hárítja magától a Pegasus-ügyet, de határozottan nem is tagadja, hogy bevetette volna a kémfegyvert újságírók, gazdasági szereplők és ellenzéki politikusok ellen. A lehallgatási botrány számos országot érint, például a francia elnököt is megpróbálhatták lehallgatni. Máshol már nyomoznak.
Nem igényel felhasználói figyelmetlenséget a világraszóló megfigyelési botrányt kirobbantó Pegasus – a program a mobil tulajdonosának egyetlen mozdulata nélkül csempészhető be a telefonra. Ami ezután következik, az is figyelemreméltó: a kémszoftver olyannyira mindentudó, hogy több jogosultságot szerez magának a készüléken, mint amennyi a mobil használójának lehet.
És egészen más kérdés: érdemes-e felakasztani egy ezüst nyugatnémetet? A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.