Volt honnan venni az ötletet a fehérorosz állami gépeltérítéshez
Tavaly épp Minszkben játszódott egy hasonló, ám sikertelen akció egy fejezete, de volt egy korábbi bécsi példa is.
Tavaly épp Minszkben játszódott egy hasonló, ám sikertelen akció egy fejezete, de volt egy korábbi bécsi példa is.
A hackerek az ellopott adatokat már nemcsak titkosítják, hanem azzal zsarolnak, hogy ki is szivárogtatják az érzékeny információkat. A kiberbűnözők eszköztára bővül, már nem félnek közművek – mint most egy olajvezeték – ellen bevetni őket, vagy akár a hatóságokat is támadják. A háttérben felsejlenek a kevésbé demokratikus berendezkedésű államok.
Van államfő, aki visszavon magas kitüntetést, van aki nem. Puskás Öcsi pedig megtarthatta a Munka Érdemrend arany fokozatát.
A repülőgép-hordozók (ez az anyahajók rendes neve) a mennybe mennek. De nem átvitt értelemben, sőt dicsőség helyett éppen hogy megaláztatás vár rájuk, ha a haditechnika fejlődése így folytatódik.
Felvázoljuk, milyen lehetne egy tudományos publikáció a Sinopharm-vakcináról és mit jelent a peer review.
Kiálltak az AstraZeneca oltás mellett a Kovidők című szakmai beszélgetésben részt vevő professzorok. A szakemberek szerint fontos, hogy a terheseket is beoltsák legalább egy mRNS-alapú vakcinával, és arra is felhívták a figyelmet, hogy aki AstraZenecát kap, az ne szedjen be gyógyszereket a trombózis kockázatának csökkentésére.