"Legalábbis Laci részéről nagy tévedés volt, amikor úgy ítélte meg, hogy ha Michael Phelspet, akivel egy futamban úszott, utolérte, akkor már nem lehet baj. Pedig dehogynem, ahogyan azt a szomorú példa mutatja – dohogott még órákkal a történtek után is a szakvezető az MTI-nek. – A pillangón összeszedett hátrányát háton, majd mellen ledolgozta, sőt az amerikai klasszisnak még elébe is került, utána azonban ahelyett, hogy a befejező távon, gyorson rátett volna még egy lapáttal, visszavett a tempóból, amiért nagy árat fizetett: míg Phelps még éppen besurrant a legjobb nyolc közé a nyolcadik idővel, addig Laci hét századdal lemaradva az amerikai mögött, csak a kilencedik lett, s kiesett. Nagy kár ezért a tévedésért, amely persze vígság helyett nagyon is elszomorító nekünk, magyaroknak..."
Az úszókapitány dühös Cseh tévedése miatt
Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának William Shakespeare egyik jeles darabját, a Tévedések vígjátékát juttatta eszébe a nyitónapi magyar kudarc, egészen pontosan Cseh László kiesése 400 m vegyesen.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.