#Kiss László szövetségi kapitány



Kiss László zárvatartás idején is járhatott a róla elnevezett uszodába

Megvan a jelenet a Tanú című filmből, amikor az üres uszodában csak Bástya elvtárs lubickol, mikor a rendhez ragaszkodó Pelikán ráengedi a "pórnépet"? Ez ugorhat be kapásból arról, hogy információink szerint Kiss László hétvégenként a hivatalos nyitva tartási idő előtt járhatott barátaival a róla elnevezett százhalombattai uszodába. A létesítmény vezetője szerint már "amúgy is nyitási állapotban voltak" olyankor, ráadásul akkor még alpolgármesterként Kissnek hatásköre volt "ellenőrizni a városi intézményeket".




Kiss László bocsánatot kért áldozatától

Ügyvéd jelenlétében Kiss László találkozott Takáts Zsuzsannával, akit évtizedekkel ezelőtt két társával megerőszakolt – erről a százhalombattai polgármester számolt be, miután egykori alpolgármestere tájékoztatta. Az asszony, aki hétvégén állt a nyilvánosság elé, állítólag megbocsátott Kissnek. Ez nem változtat azon, hogy még ma leszerelik a feliratot és arcképét a róla elnevezett városi uszodáról.


Elhajolt a pofon elől Kiss László: lemondott díszpolgári címéről

Elébe ment az önkormányzat döntésének Kiss László: maga kéri, hogy változtassák meg a róla elnevezett városi uszoda nevét és lemond a díszpolgári címről – tudta meg a hvg.hu. Ebben a két kérdésben döntött volna szerda délután a százhalombattai képviselő-testület, de az erőszakolós botrányába végképp belefulladt Kiss megelőzte a vélhetően számára kedvezőtlen eredménnyel záruló ülést.





Lesz, aki ma is tűzön-vízen át védeni fogja Kiss Lászlót

Az alpolgármesteri címet viselő Kiss Lászlót is várják a százhalombattai képviselő-testület délutáni rendkívüli ülésére, amelyet az úszókapitány nemierőszak-botránya miatt hívott össze a polgármester. Simán előfordulhat, hogy a város kiáll Kiss mellett, akiről a helyi uszodát is elnevezték. Azt is megtudtuk, hogy van olyan képviselő, aki tudott az edző büntetett előéletéről.


Kiss László: Méltatlan lenne 55 év után magyarázkodnom

„Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele” – ezt nyilatkozta a Népszabadságnak az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akiről kedden írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben két másik úszóval közösen megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Kiss László úgy látja, hogy méltatlan lenne, ha magyarázkodni kezdene, és állítása szerint a történteket soha nem hallgatta el.


Hosszú Katinka nem indul, veszélyben az olimpiai váltó

Kiss László szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinka "elkülönült a magyar úszósporttól". A női váltó még nem szerzett olimpiai kvótát a korábbi kvalifikációs versenyeken, erre két esélye lenne a csapatnak: az egyik a soron következő országos bajnokság, valamint a tavaszi Európa-bajnokság. Hosszú Katinka nagyban segíthetné a váltót, ám nem áll szándékában megszakítani amerikai olimpiai felkészülését.






Az úszókapitány dühös Cseh tévedése miatt

Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának William Shakespeare egyik jeles darabját, a Tévedések vígjátékát juttatta eszébe a nyitónapi magyar kudarc, egészen pontosan Cseh László kiesése 400 m vegyesen.


Vitray Tamás: Van egy csapat!

Természetesen az úszókról van szó, hiszen a két vízilabda csapatról, a kézilabdázókról, szóval a csapatsportágak magyar résztvevőiről fölösleges megállapítás lenne a címbéli.