A finálét a házigazda Cibona csapata és a belgrádi Partizán játszotta, és a rendes játékidő leteltével nem született döntés. Hosszabbítás következett, melyben a Cibona az akkor utolsónak hitt támadást egy pontos Partizán előny mellett vezette, és 1 másodperccel a találkozó vége előtt Bogdanovics kosarával két pontos előnyre tett szert. A pályát ellepték az ünneplő zágrábiak, hátra volt azonban még 0,6 másodperc a játékidőből, és a bírók tovább engedték a meccset. A Partizán játékosai bedobták a labdát, amit Dusan Kecman a saját térfeléről el is engedett - eredményesen. Hárompontosával a belgrádi csapat fordított, és megnyerte a kupát. Az alábbi videón mindkét kosár látható, valamint a horvát televízió visszajátszásából az is, hogy a szerbek kosaránál még ünneplő kívülállók szaladgáltak a pályán. Emiatt a Cibona vezetősége megóvja a meccset, mert szerintük a számukra legrosszabb esetben is - technikai hiba miatt - két büntetődobásnak, majd partizános labdabirtoklásnak kellett volna következnie. A Cibona edzője mindenesetre hozzátette, óvásuk elfogadásában maguk sem bíznak.
Két elképesztő kosár az utolsó másodpercben - videó
Hihetetlen jeleneteknek lehetett szemtanúja a zágrábi Aréna 16 ezres közönsége tegnap, a közös délszláv kosárliga (NLB) döntőjében.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.