A 26 éves sportoló szombati közleményében úgy fogalmazott, az elmúlt három hétben sokat gondolkodott, és arra a következtetésre jutott, hogy a szünetre feltétlenül szüksége van. "Több mint nyolc év fedett és szabadtéri versenyzés, valamint tréningezés után úgy érzem, egy kicsit vissza kell fognom magam - írta a világcsúcstartó (5,00 m) atléta. - Feltett szándékom a továbbiakban is edzésben maradni, de egyelőre nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor térek vissza. Nem zárom ki, hogy nyáron már újra versenyezni fogok, akár a barcelonai Európa-bajnokságon idnulok."
Iszinbajeva azzal zárta közleményét, hogy a hosszútávú céljai nem változtak, így a 2011-es és a 2013-as világbajnokságon, valamint a 2012-es londoni olimpián is részt szeretne venni. Az Orosz Atlétikai Szövetség kedden jelentette be, hogy az utóbbi időben mutatott gyengébb eredményei miatt nem nevezi automatikusan a nyári Eb-re a világbajnokot, aki így válogatóversenyeken vívhatja ki az indulási jogot. Iszinbajeva érvényes kísérlet nélkül kiesett a tavalyi berlini világbajnokságon, a márciusi, dohai fedettpályás vb-n pedig leszorult a dobogóról és csak negyedik lett.
Iszinbajeva határozatlan ideig nem versenyez
Határozatlan időre visszavonul a versenyzéstől Jelena Iszinbajeva, kétszeres olimpiai bajnok orosz rúdugrónő.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.