szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A napokban hajtottak végre több év után egy sikeres fúrást az Antarktisz négy kilométeres jégpáncélja alá...

A napokban hajtottak végre több év után egy sikeres fúrást az Antarktisz négy kilométeres jégpáncélja alá, a jégbörtön alatt pedig a 20 ezer éve érintetlen Vosztok-tavat fedezték fel. Az ősrégi tó különleges élővilága mellett további érdekességek és legendák is felszínre kerültek:

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség például most felelevenítette azt a régóta terjedő legendát, amely szerint a nácik az 1930-as években katonai bázist kezdtek építeni a tónál. A történet szerint 1943-ban Karl Dönitz német tengernagy azzal büszkélkedett, hogy a náci tengeralattjáró-flottának sikerült létrehoznia egy bevehetetlen erődítményt a Führernek a világ másik felén, az Antarktiszon.

Egy másik történet szerint német tengerészeti feljegyzésekben az is szerepel, hogy 1945-ben - hónapokkal azután, hogy a német csapatok megadták magukat - egy U-530-as német tengeralattjáró érkezett Kielből a déli sarkra, legénysége pedig egy általuk kivájt jégbarlangba rejtette el a Harmadik Birodalom relikviáit, többek között Hitler titkos aktáit is.

Egy ennél is vadabb teória szerint később egy U-977-es típusú tengeralattjáró magának Hitlernek, illetve feleségének, Eva Braunnak a hamvait is az Antarktiszra szállította, hogy DNS-ük alapján ott klónozzák majd őket - számolt be a hvg.

Kíváncsian várjuk, hogy a most lángra kapott felfedezések milyen további új csodákat fognak adni a világnak.

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Kozmikus koncertet sugároznak Bécsből a 25 milliárd kilométerre járó Voyager-1 űrszondának

Kozmikus koncertet sugároznak Bécsből a 25 milliárd kilométerre járó Voyager-1 űrszondának

NASA: Ismét nőtt az esélye annak, hogy 2032-ben aszteroida csapódik a Földnek

NASA: Ismét nőtt az esélye annak, hogy 2032-ben aszteroida csapódik a Földnek

A népharag láttán Elon Musk rájött, hogy neki nincs is semmi köze a szövetségi dolgozók elbocsátásaihoz

A népharag láttán Elon Musk rájött, hogy neki nincs is semmi köze a szövetségi dolgozók elbocsátásaihoz