szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy újkőkori kínai város négyezer éves erődítményére bukkantak az északnyugat-kínai Sanhszi tartományban.

Két négyzet alakú őrtorony maradványai kerültek elő a Senmu megyében fekvő Simao romoknál folyó ásatásokon. A tornyok valaha a város erődítményéhez tartoztak – közölték a Sanhszi tartománybeli régészeti intézettől.

Az egyik torony 18 méter hosszú, 16 méter széles és négy méter magas, a másik kisebb: alig 12 méter hosszú, tíz méter széles és három méter magas.

A Simao romokat 1976-ban fedezték fel, akkor kisebb település maradványainak gondolták, és csak tavaly derült ki, hogy a feltárt maradványok egy nagyobb település részei: a neolit korszak eddigi legnagyobb kínai városa került elő.

Feltárták a városközpontot, valamint a település belső és külső szerkezetét. A külső városrész körül húzódó fal 4,25 négyzetkilométeres területet védett.

A régészek szerint a város 4300 éve épült és háromszáz évvel később, a kínai krónikákban feljegyzett első uralkodócsalád, a Hszia dinasztia idején néptelenedett el.

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Döcögve, de elindult az alapítvány, amely a gyógyszerek méltányossági állami támogatásáról, tízmilliárdokról dönt majd

Döcögve, de elindult az alapítvány, amely a gyógyszerek méltányossági állami támogatásáról, tízmilliárdokról dönt majd

Most a 444-et pécézte ki magának a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Most a 444-et pécézte ki magának a Szuverenitásvédelmi Hivatal