szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Körülbelül hatvan új fajt fedeztek fel kutatók a dél-amerikai Suriname-ban, köztük egy kakaóbarna színű békát és egy mindössze hárommilliméteres bogarat. A biológusok tizenegy új halfajra, hat békafajra, valamint egy eddig ismeretlen kígyófajra és megannyi rovarfajra bukkantak az expedíción.

A Conversation International nevű kutatócsoport három héten keresztül kutatta 2012-ben Suriname gyéren lakott, többnyire érintetlen délkeleti régiójának esőerdőit, hegységeit és vizeit .Összesen 1378 különféle fajra bukkantak – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A felfedezések között van az olajosan csillogó, barna színe után kakaóbékának elnevezett kétéltű, valamint egy rubinvörös színű, alig hárommilliméteres - és ezzel feltehetőleg Dél-Amerika második legkisebbjének számító - új rovarfaj.

Trond Larsen, a terepmunkálatokban részt vevő egyik biológus elmondta: a mindössze félmilliós népességű, többnyire esőerdőkkel és szavannákkal borított Suriname egyike a földkerekség azon kevés pontjának, ahol a természet érintetlensége miatt virágzik a biodiverzitás.

Az étolaj 27, az internet 15 százalékkal drágult, a tűzifa viszont olcsóbb lett – így számolták ki az inflációt

Az étolaj 27, az internet 15 százalékkal drágult, a tűzifa viszont olcsóbb lett – így számolták ki az inflációt

Az USA megtiltja az orosz és kínai technikák beépítését a járművekbe

Az USA megtiltja az orosz és kínai technikák beépítését a járművekbe

Magyarországon tárgyalt Louis Bono amerikai külügyi tisztviselő

Magyarországon tárgyalt Louis Bono amerikai külügyi tisztviselő

Az egész világ arra figyel, mit lép idén Amerika

Az egész világ arra figyel, mit lép idén Amerika