szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tíz-tizenkét centiméteres cseppköveket talált egy száz évnél fiatalabb alagútban, Salgótarján határában a Novohrad-Nógrád Geopark geológusa, Prakfalvi Péter. A szokásosnál sokkal gyorsabb növekedésű cseppkövek érdekessége az is, hogy azok nem mészkő, hanem glaukonitos homokkő boltozatra telepedtek.

Prakfalvi Péter elmondta: az egykori salgótarjáni erőmű hűtővizének elvezetésére szolgált az a körülbelül ötszáz méter hosszú alagút, amelyben a cseppkövesedést a nógrádi szénbányák szállítási vonalának alagútjait kutató Kriston Péterrel felfedezte a hétvégén.

Hozzátette: a tíz-tizenkét centiméteres, fölülről lefelé növekvő szalmacseppkövek és az alagútban több helyen látható cseppkőfüggönyök úgy keletkezhettek, hogy a beszivárgó, szén-diodxiddal dúsult víz a glaukonitos homokkőből kioldotta a kalcium-karbonát kötőanyagot. Majd az alagútba érve az oldatból a széndioxid elpárolgott, intenzív lerakódás kezdődött meg, ez lehet az oka a cseppkövek növekedési gyorsaságának is.

A geológus szerint mivel a cseppkövek nem mészkőben, hanem homokkőben keletkeztek, a ritka, Nógrádban eddig egyedülálló képződmények a geoparkban kalandtúrák célpontjai lehetnek. Megjegyezte ugyanakkor: még alaposan meg kell vizsgálni, hogy eléggé biztonságos-e az alagút, amelynek 70-90 évvel ezelőtti építéséről kevés feljegyzés maradt fenn.

16 kínai robot járt egyszerre néptáncot, a látvány lenyűgöző – videó

16 kínai robot járt egyszerre néptáncot, a látvány lenyűgöző – videó

Az áldozatok többsége már a vészjelzés kiküldése előtt meghalt a tavaly novemberi valenciai áradásokban

Az áldozatok többsége már a vészjelzés kiküldése előtt meghalt a tavaly novemberi valenciai áradásokban

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Vörös kód: a szociális intézményeknek hétfő estétől be kell fogadniuk a hajléktalanokat

Vörös kód: a szociális intézményeknek hétfő estétől be kell fogadniuk a hajléktalanokat