szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nacsa Olivér humoristát, aki mostanában egy operettgála producereként is dolgozik, a műfaj egyik ismert művészével, Dancs Annamarival kapták lencsevégre.

Szerdán délelőtt az Operettszínházzal szemben lévő kávéház teraszán fotózták le Dancs Annamarit és Nacsa Olivért. "Nagyon jól megértették egymást, finoman flörtöltek, és Annamarinak is láthatóan tetszett, amit Olivér mondott, többször incselkedve hátralendítette a haját, nevetett. Nem hallgatóztam, de annyit elkaptam, hogy Barcelonáról beszélgettek" – mesélte a Blikknek egy olvasó-riporter.

Nacsa Olivér alig pár hónapja jelentette be, hogy vége a házasságának, hiába küzdöttek, és akarták megmenteni a kapcsolatukat Zsuzsival, nem sikerült. Pedig a humorista többször ki is repült a Németországban dolgozó párjához, hogy mentsék a menthetetlent, de végül belátták, hogy külön utakra kell indulniuk.

A humorista a magánéleti válságát úgy próbálta feldolgozni, hogy magára koncentrált: hatalmas változáson ment keresztül, lefogyott 18 kilót, és mint ahogy azt a Vasárnapi Blikknek korábban elárulta: nyitott egy új szerelemre. Most nem tagadta, hogy találkozgat az énekesnővel, akinek testvére már szervezett is nekik fellépéseket Erdélybe.

"Jóban vagyunk, és nem lennék igazi férfi, ha nem venném észre, hogy Annamari egy igazán vonzó, kedves, tehetséges nő. Sok a közös témánk, főleg most, hogy együtt dolgozunk a Palotagálán, de egyelőre ennél többet nem mondanék" – válaszolta röviden. Dancs Annamari azt mondta a lapnak: egy ideje már ismerik egymást, voltak együtt fellépni is, és nagyon szimpatikusnak találja Olivért.

Jobb hangzás, gyorsabb lejátszás és sok más – itt vannak a YouTube újdonságai

Jobb hangzás, gyorsabb lejátszás és sok más – itt vannak a YouTube újdonságai

Megszorongatták meghallgatásán Pete Hegsethet, akit Donald Trump védelmi miniszternek nevezne ki

Megszorongatták meghallgatásán Pete Hegsethet, akit Donald Trump védelmi miniszternek nevezne ki

Már influenszerekkel, lósuttogókkal és kisvasutakkal is számol a KSH: megérkezett a nagy TEÁOR-ráncfelvarrás

Már influenszerekkel, lósuttogókkal és kisvasutakkal is számol a KSH: megérkezett a nagy TEÁOR-ráncfelvarrás

Auschwitz és a túlélőket bénító lelki érzéstelenítés, ami miatt még kérdezni is nehéz

Auschwitz és a túlélőket bénító lelki érzéstelenítés, ami miatt még kérdezni is nehéz