szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Koronázási díszvonat indul szombaton a Nyugati pályaudvarról Gödöllőre, ahol Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné magyar uralkodóvá választásának 146. évfordulója alkalmából színes programok várják az utasokat.

A MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében a program ünnepi megnyitóját szombat délelőtt a Nyugati pályaudvar 10. vágánya melletti Királyi váróban tartják, ahol korhű ruhába öltözve a királyi pár is megjelenik. A programon beszédet mond Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, az esemény védnöke és Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója – közölte a MÁV Nosztalgia Kft.

A koronázási vonat frissen felújított párnás, és III. osztályú kocsikból áll, amelyeket gőzmozdony vontat.

Gödöllőre érkezve a Királyi Váróterem előtt a monarchia hagyományainak és szokásainak megfelelően fogadják a királyi párt és a nosztalgiavonat vendégeit. Az Éld át a múltat! című tárlatvezetésen az érdeklődők élőképeken láthatják Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, a királyi gyermekeket, valamint az udvartartás több tagját is.

A Gödöllői Kastély díszudvarán és kertjében zenekarok, felújított lovardájában huszárbandériumok szórakoztatják lovasbemutatóval a látogatókat. A családokat múzeumpedagógiai foglalkozással és interaktív mesejátékkal is várják a szervezők.

Bővebb információk a Nosztalgiavonatról és a gödöllői Koronázási Napokról a www.mavnosztalgia.hu és a www.kiralyikastely.hu oldalon található.

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól