szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nemcsak nevet adni lehet a budapesti állatkert kiselefántjának, de virtuálisan már fel is lehet öltöztetni.

Az állatbarátok kiélhetik kreatív hajlamukat is, a Fővárosi Állat- és Növénykert legfrissebb felhívása szerint ugyanis a kiselefántról eddig megjelent képeket felhasználva virtuálisan bárki felöltöztetheti az állatot – olvasható az állatkert honlapján.

A felhívásban azt írják: kedves és humoros képeket várnak, és semmiképp sem szeretnének méltánytalan alkotásokat látni.

Az alkotásokat erre a címre várják: [email protected].

A beérkezett művek közül pedig a legjobbnak, legviccesebbnek ítélt képeket Facebook-oldalukon is megosztják.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben február 14-én világra jött kiselefánt jelenleg az állatkert régebbi, több mint 100 éves elefántházában van édesanyjával.

A Bálint-napon – 75 kilogramm becsült súllyal és 85 centiméteres magassággal – született elefántborjú az első 24 órában semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szopjon, ezért pénteken hajnalban a szakemberek a mesterséges táplálás mellett döntöttek, azonban szombatra sikerült elérni, hogy a kicsi önállóan kezdjen táplálkozni.

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

Schadl György 30 milliót fizetne, hogy visszakapja autóit, repülőjét és ékszereit

Schadl György 30 milliót fizetne, hogy visszakapja autóit, repülőjét és ékszereit

Tanulnia kell? Nagyon nem mindegy, hogy képernyőn vagy papíralapon olvas

Tanulnia kell? Nagyon nem mindegy, hogy képernyőn vagy papíralapon olvas

Kleinheisler László az osztrák Bundesligába igazolt

Kleinheisler László az osztrák Bundesligába igazolt