szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy az USA-ban már 1938-ban betiltott zsírégető tabletta, a DNP miatt vesztette életét egy egyetemista fiú.

Zsírégető tabletták miatt halt meg Sarmad Alladin, egy 18 éves indiai származású egyetemista fiú, aki egy London melletti iskolába járt Surrey-ben - írja a Daily Mail.

A művészeti képzésre járó fiú szabadidejében testépítő volt, és rendszeresen közölt magáról képeket a Facebookon az ezen a területen elért eredményeiről. A barátai ezért Mr. Izomnak hívták.

A fiú pár órával azután került kórházba, hogy szintén a közösségi portálon istenítette a DNP nevű fogyasztó tablettát, amihez egyébként az interneten keresztül lehet hozzájutni.

A fanatikus testépítő a bogyók elfogyasztása után összeesett, és még maga hívta ki a mentőket. Kórházba szállítása után azonban alig több mint két órával meghalt.

A lap szerint az egyetem épp a közelmúltban figyelmeztette diákjait, hogy az intézményben nagyon veszélyes, akár halálos fogyasztótabletták keringenek a hallgatók között.

Miután nem ez az első haláleset (a gyógyszer szakirodalom 62 ilyen esetet regisztrál), ami a DNP-hez köthető, szakértők már korábban is figyelmeztették a fogyasztókat, hogy véletlenül se használják ezt a színtelen, szagtalan anyagot, amelyet az USA-ban már 1938-ban betiltottak a súlyos mellékhatások miatt.

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Magyar Orbánnak: „20 százaléknyi szavazóval nem tudnak választást nyerni”

Magyar Orbánnak: „20 százaléknyi szavazóval nem tudnak választást nyerni”

Otthonában gyógyulhat tovább az autóbalesetben megsérült Sallai Nóra

Otthonában gyógyulhat tovább az autóbalesetben megsérült Sallai Nóra

Orbántól Lázáron át Gyurcsányig turkáltunk a zsebekben: Nem ritka a félmilliárdos összeg a vagyonnyilatkozatokban, csak nem mindegy, hogy megtakarítás vagy tartozás

Orbántól Lázáron át Gyurcsányig turkáltunk a zsebekben: Nem ritka a félmilliárdos összeg a vagyonnyilatkozatokban, csak nem mindegy, hogy megtakarítás vagy tartozás