szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bali legnagyobb ősi hindu templomát fedezték fel a tartományi fővárosban, Denpasarban. Szennyvízelvezető csövek lefektetése közben építőmunkások találták meg egyméteres mélységben a kőépítmény alapjait és értesítették a sziget régészeti hatóságát.

Egy méter hosszú, 40-40 centiméter széles és magas volt az első kő, amelyet az archeológusok feltártak. Wayan Suantika ásatásvezető régész szerint a csapatnak sikerült megtalálniuk az épület keleti szárnyát.

"Feltételezéseink szerint ez a legnagyobb ősi hindu templom, amelyet Balin eddig találtak" - hangsúlyozta Wayan Suantika, aki szerint az épületet a 13-15. században emelhették.

A feltárások igen korai szakaszában vannak, ezért még nem tudható, hogy elég építészeti elem kerül-e elő az egykori templom rekonstruálásához – tette hozzá.

Hiába került szankciós listára, Rogán Antal a jelek szerint továbbra is hozzáfér a bankszámlájához

Hiába került szankciós listára, Rogán Antal a jelek szerint továbbra is hozzáfér a bankszámlájához

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Trump furkósbottal esett szomszédainak, de mi lehetett valójában a célja?

Trump furkósbottal esett szomszédainak, de mi lehetett valójában a célja?

Haláleset miatt be kellett zárni a Lidl érdligeti áruházát

Haláleset miatt be kellett zárni a Lidl érdligeti áruházát