szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen huszonhárom kilós volt az a képeslap, amit egy szlovéniai település polgármestere kapott.

Az olasz határ mentén fekvő Nova Gorica első embere, Matej Aréon nevére érkezett az 54 négyzetméteres képeslap rajta a város panorámafotójával. A feladó egy szlovén zenei szervezet, amely a laptól Guinness-rekorderséget remél, valamint reklámot a szlovéniai Nova Gorica városának és a GOF nevű helyi zenei fesztiválnak.

A képeslapot bélyeggel látták el, de végül nem adták fel, mert nemhogy postaládába, de még egy postára sem fért volna be, így egyetlen postásnak sem kellett görnyedeznie, a készítők maguk adták át a polgármesternek a hivatala előtti téren.

A mű ott is marad erre a hétre, utána turnéra viszik több szlovén városba, majd vissza Nova Goricába, állandó kiállításra.

A korábbi képeslapcsúcs 49 négyzetméteres, a német posta tartja 2009 óta.

A csalók számára rémálom, mindenki más viszont örülhet a Microsoft újdonságának

A csalók számára rémálom, mindenki más viszont örülhet a Microsoft újdonságának

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Tizenhatra emelkedett a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma

Tizenhatra emelkedett a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma

Vége van, Európa felélte a hidegháború utáni békeosztalékát

Vége van, Európa felélte a hidegháború utáni békeosztalékát