szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Római kori átoktáblát tártak fel a nagy-britanniai Kent grófságban, az ólomlapocskán ezerhétszáz évvel ezelőtt valaki tizennégy személy megbüntetéséhez kérte az alvilági erők közreműködését - olvasható a BBC-n.

Az átoktáblák (Defixionum tabellae) a Kr.e. V-IV. században terjedtek el a Földközi-tenger vidékén - kezdetben a görögöknél, majd a Római Birodalom minden szegletében. A vesztes fél általában végső megoldásként alkalmazta az átoktáblákat, amikor már csak ez az egy "eszköz" állt a meglopott, megcsalt áldozat számára, hogy megtorolja a rajta esett sérelmeket. Alkalmazták az "eljárást" kereskedők és sportolók is a vetélytársak "kiiktatására". Az átoktáblák vékony kis fémlapok voltak, amelyeket henger alakúra göngyölítettek fel, majd az alvilághoz "közeli" helyekre - sírokba, kutakba, forrásokba rejtették.

A lelet, amelyet jelenleg az Oxfordi Egyetem szakértői vizsgálnak,  East Farleigh településen, egy valamikori római farmgazdaság területén került napvilágra. A 10 centiméter hosszú, 6 centiméter széles és 1 milliméter vastagságú ólomlemez rendkívül törékeny.

Roger Tomlin ókortörténész, az Oxfordi Egyetem docense szerint az átoktábla vélhetően a Kr.u. III. századból származik. Az ólomlapocskára csupa nagybetűvel bekarcolt nevekből mindössze hat olvasható, közülük négy római (Sacratus, Constitutus, Constan és Memorianus), kettő pedig kelta eredetű (Atrectus és Atidenus). A nyolc másik név csak részlegesen maradt fenn, de a szakértő reményei szerint a táblácska további tisztításával, "vallatásával", ezeket is megfejtik.

Az ókortörténész a lelet jelentőségét abban látja, hogy a rómaiakkal jelent meg az írásbeliség a brit szigeteken. "Ez azt jelenti, hogy az átoktábla más hasonló leletekkel együtt Britannia első írásos emlékei közé tartozik" - hangsúlyozta Roger Tomlin. Hozzátette: nagy valószínűséggel a helyi közösség tagjai közül valaki kívánt így elégtételt venni sérelmeiért, ily módon a vétkesek is a környéken élhettek.

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

4iG: „Az nem jó, ha megmondják, hogy valakivel nem dolgozhatunk”

4iG: „Az nem jó, ha megmondják, hogy valakivel nem dolgozhatunk”

Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe

Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe