szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Olaszországi turnéja során a firenzei Uffizi-képtárba is ellátogatott Madonna, aki a legújabb videóját is a toszkán városban forgatja hétfőtől. Madonna testőrei az egyik bárban ezerkétszáz eurós kifizetetlen számlát hagytak.

Az amerikai popsztár a római Forum Romanumon szerette volna felvenni a Turn up the Radio című száma videoklipjét, de a régészeti ásatás területére nem kapott engedélyt. Az a terve sem sikerült, hogy a klipben Mario Monti miniszterelnök statisztaként szerepeljen, így az énekesnő megelégedett azzal, hogy a reneszánsz Firenze adja a díszletet - közölte az olasz sajtó.

Az énekesnő Milánóban, Rómában és Firenzében tartott koncertjeinek kisebb volt a visszhangja a lapokban, mint szeszélyes kívánságainak. A paparazzók rendre lefotózták a fiatal vőlegénye vezette Vespa motoron vagy éppen kerékpárral közlekedő popsztárt, és megörökítették azt is, amint a Ponte Vecchio hídjának egyik ékszerüzletében nyolcszáz euróért fiának, Davidnek nyakláncot vásárol, magának pedig egy pár fülbevalót.

Az Uffizi-képtárat fiával, barátjával, tánckarának tagjaival és munkatársaival kereste fel a külön neki szervezett vezetésen, és Botticelli festményei előtt időzött a legtöbbet, miközben a képtár előtt a rendőröknek kellett visszaszorítaniuk a rajongók tömegét.

Az olasz újságok nem felejtették el megemlíteni, hogy az ötvenhárom éves sztár nem veszi jó néven, ha a hotelszobáját díszítő virágok szára nem pontosan ugyanolyan hosszú. Madonnát kétszáz fős csapat, közöttük harminc testőr kíséri, akik Firenze egyik presszójában ezerkétszázötven eurós számlát hagytak kifizetetlenül - írta az olasz sajtó.

Hihetetlen, de csak 582 kilométer van ebben a régi Citroën Kacsában

Hihetetlen, de csak 582 kilométer van ebben a régi Citroën Kacsában

Hasít az okosgyűrűgyártás úttörője, a finn unikornisnak a Samsung és az Apple is csak a hátát nézi

Hasít az okosgyűrűgyártás úttörője, a finn unikornisnak a Samsung és az Apple is csak a hátát nézi

Közös kormányprogramot dolgoznak ki a konzervatívok, a szociáldemokraták és a liberálisok Ausztriában

Közös kormányprogramot dolgoznak ki a konzervatívok, a szociáldemokraták és a liberálisok Ausztriában

Gideon Rachman: Trump biztonságos világot akar a tekintélyuralom számára

Gideon Rachman: Trump biztonságos világot akar a tekintélyuralom számára