szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bírósági úton akarja betiltatni Jacob Zuma dél-afrikai elnök és a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus az egyik johannesburgi galériában kiállított képet, amely az elnököt nyitott nadrággal és szabadon hagyott nemi szervvel ábrázolja. Az ügyben csütörtökön indult meg az eljárás, az illetékes bíróság épülete előtt az államfő több száz követője gyűlt össze.

A képet az elnök hívei festékkel öntötték le, így a galéria már leszedte a helyéről. Zuma szerint a festmény sérti a méltósághoz való alkotmányos jogát, ezért a képcsarnok azt nem tehetné közszemlére.

Brett Murray, a "Lándzsa" című kép festője és a galéria vezetősége azonban azzal érvelnek, hogy az alaptörvény a szólásszabadságot ugyanúgy védi, amely Zuma lépésével egyértelműen veszélybe kerül.

Fayeeza Kathree-Setiloane, az ügyben eljáró bíró már korábban hangsúlyozta, hogy "nagy nemzeti jelentőségű" esetről van szó. Az ügy azért is rendkívül kényes, mert Murray fehér, míg az államfő fekete bőrű, és a faji megkülönböztetésen alapuló apartheid rendszer csaknem 20 évvel ezelőtti megszűnése ellenére a dél-afrikai országban továbbra is vannak faji ellentétek.

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus szerint a Zumáról készült életnagyságú portré "obszcén és közönséges". Az ellenzék tagjai viszont felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy a bírósági eljárással a kormány újfent csak az állam pénzét pazarolja, ahelyett hogy az ország sürgető problémáira koncentrálna.

 

Tarr Zoltán: Kevesebben jelentkeznek tiszás jelöltnek Nyugat-Magyarországon, ott jobban tartanak a retorzióktól

Tarr Zoltán: Kevesebben jelentkeznek tiszás jelöltnek Nyugat-Magyarországon, ott jobban tartanak a retorzióktól

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

Itt a kormány válasza arra, mit jelent a véleménynyilvánító szavazás

Itt a kormány válasza arra, mit jelent a véleménynyilvánító szavazás