szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Befutó című, lóverseny témájú sorozat forgatásán már három ló elpusztult. Az állatvédők tajtékoznak.

A Befutó történetét tényleg felesleges ismertetni, hiszen ha az ember ráérez a sorozat hangulatára, ha hagyja, hogy a képek, nagyszerű versenyfelvételek magukba szippantsák, akkor számára már mindeggyé válik, hogy mi a körítés. Ezzel a reklámszöveggel harangozza be az HBO Dustin Hoffmann sorozatát, melynek második évadját már forgatják az USA-ban. A hatvanas évekbeli lóversenyek világába betekintést engedő, parádés szereposztású folytatásos film azonban nem nyerte el az állatvédők és a lovak szerelmeseinek szimpátiáját, miután már az első évad során elpusztult két ló, most pedig egy szerencsétlen baleset révén a harmadikat is el kellett altatni. A forgatást felügyelő szervezet ezek után minden, lovakat használó filmes jelenet gyártását berekesztette.
Fehéroroszország elengedett három foglyot, köztük egy újságírót és legalább egy amerikait

Fehéroroszország elengedett három foglyot, köztük egy újságírót és legalább egy amerikait

A kikezdhetetlenek: a büntetőeljárás alatt is tíz- és százmilliókat kerestek a Schadl-ügyben érintett végrehajtók

A kikezdhetetlenek: a büntetőeljárás alatt is tíz- és százmilliókat kerestek a Schadl-ügyben érintett végrehajtók

Beárazták a Skoda legújabb villanyautóját, a friss Enyaqot

Beárazták a Skoda legújabb villanyautóját, a friss Enyaqot

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból