szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vevőt keresnek egy luxuskialakítású Airbus A340 repülőgépre, amelyet a megrendelő, a tunéziai elnök, Zine El Abidine Ben Ali már nem tudott átvenni, mert megdöntötték a hatalmát.

Francia sajtójelentések szerint a hálószobákat és szalonokat magában foglaló légibusz már több mint egy éve a délnyugat-franciaországi Mérignac repülőterén (Bordeaux közelében) rostokol, ahova a VIP-átalakítás céljából érkezett.

Az eredetileg 300-fősre tervezett utasszállító repülőgépet 2009 végén vásárolta a Tunisair tunéziai légitársaság Ben Ali elnök, családja és szűkebb köre számára. Úgy tudni, hogy az elnök még egy próbautat is tett a repülőgéppel, mielőtt végleg megrendelte volna annak átalakítását saját célra.

Az átépítést végző Sabena Technics cég dolgozói Ben Ali elmenekülésekor rögtön levélben firtatták aggódva főnökeiknél, hogy folytassák-e a munkát, és hogy ki fogja állni a számlát. A repülőgép értékét 200 millió dollárra becsülik.

Harmincan felmondtak a Kolibriben az új igazgató miatt, áprilisban működésképtelenné válhat a színház

Harmincan felmondtak a Kolibriben az új igazgató miatt, áprilisban működésképtelenné válhat a színház

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

A dél-koreai nyomozók megpróbálták letartóztatni az ország elnökét

A dél-koreai nyomozók megpróbálták letartóztatni az ország elnökét

Viszlát, home office és illegális bevándorlók, vámháború, nem a genderre – ezekkel a rendeletekkel kezdheti Trump a második elnöki ciklusát

Viszlát, home office és illegális bevándorlók, vámháború, nem a genderre – ezekkel a rendeletekkel kezdheti Trump a második elnöki ciklusát