szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már több száz megrendelés érkezett arra a mentőkapszulára, amit egy újabb földrengés, illetve szökőár esetére fejlesztett ki egy japán vállalkozás.

A jókora teniszlabdához hasonlatos úszó kapszula négy felnőtt ember befogadására alkalmas. Üvegszálas anyaga kitűnően vizsgázott a tesztelés során - mutatta be Tanaka Sodzsi, a túlélő alkalmatosságot gyártó cég elnöke.

A kapszulán ablak is van, a tetején pedig lyukak biztosítják a szellőzést. Az ajánlás szerint a gyerekek akár játékháznak is használhatják.

A japán cég szeptember elején jelentette be, hogy elkészült a kapszula. Azóta hatszáz megrendelést kapott, és ebből már kettőt le is szállítottak.

A cég a Japán északi partjainál pusztító, csaknem húszezer halottat követelő március 11-i földrengés és szökőár után fogott bele a mentőkapszula kifejlesztésébe.

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

21 éves szélsőjobboldali férfi tervezett merényletet egy brandenburgi menekültszállás ellen, de időben elfogták

21 éves szélsőjobboldali férfi tervezett merényletet egy brandenburgi menekültszállás ellen, de időben elfogták

Éles szemű netezők szerint Tom Holland eljegyezhette Zendayát

Éles szemű netezők szerint Tom Holland eljegyezhette Zendayát

Maszkos fegyveresek lövöldöztek Brüsszel belvárosában, a rendőrség hajtóvadászatot indított

Maszkos fegyveresek lövöldöztek Brüsszel belvárosában, a rendőrség hajtóvadászatot indított