szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

„Ezek a rajzok pontosabbak, mint amilyeneket valaha is a múzeumban láttam” – állítja Monika Wenger, a Grüner Baum (Zöldfa) nevű szálloda szőke tulajdonosnője. Ő a hallstatti kémbotrány felfedezője, koronatanúja.

Wenger szállodája az óváros szívében áll, a turisták szívesen ülnek be a teraszára. Jönnek, fogyasztanak és mennek. Pár napja azonban egy fiatal kínai nő hosszú órákon át maradt, elszántan rajzolt, fotózott. Hogy a vendég kínai, nem lepte meg a szállodást, hiszen az alig 900 lelket számláló felső-ausztriai, salzkammerguti településen évente megforduló egymillió turista java ázsiai, döntően kínai. Mindenesetre rákérdezett: „Dolgozik, ebben a gyönyörű időben”? A vendég bólintott, majd megmutatta, mit csinál, s elmondta, hogy az óváros házait egy kínai cég megbízásából rajzolja.

A hírek szerint egy Kínában tervezett műváros felépítéséről, pontosabban egy egy négyzetkilométernyi Vukuang Hasitate építési beruházásról van szó, villákkal, lakóépületekkel, áruházakkal, szállodákkal, közepén Hallstatt szívével, azaz 27 gótikus és barokk lakóépülettel, sétálóutcával, kis tóval. Hasitate Hallstatt kínai neve, a lemásolt város ugyanakkora lesz, mint az eredeti. Hogy mindez mire való, és hogy a kínai építtetők miért Hallstatt tükörképét akarják felépíteni, az e heti HVG-ben olvashatnak.

A dél-koreai nyomozók megpróbálták letartóztatni az ország elnökét

A dél-koreai nyomozók megpróbálták letartóztatni az ország elnökét

265 lóerős benzinmotorral gazdagodnak a Volkswagenek

265 lóerős benzinmotorral gazdagodnak a Volkswagenek

Börtönt kértek egy zalavári házaspárra, amiért nem járatták iskolába 15 éves gyermeküket

Börtönt kértek egy zalavári házaspárra, amiért nem járatták iskolába 15 éves gyermeküket

Nagy háború fenyegeti Európát – mondja egy osztrák fegyverkezési és Oroszország-szakértő

Nagy háború fenyegeti Európát – mondja egy osztrák fegyverkezési és Oroszország-szakértő