szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A cég a honlapján közzétett nyilatkozatában utalt a hatóság reagálásán kívül a flibanszerin-hatóanyagú gyógyszer...

A cég a honlapján közzétett nyilatkozatában utalt a hatóság reagálásán kívül a flibanszerin-hatóanyagú gyógyszer engedélyezéséhez kapcsolódó felvetések igen összetett és kiterjedt jellegére. A közleményben utaltak rá, hogy a döntés nehéz volt, tekintve, hogy fejlesztése előrehaladott stádiumba jutott már.    

A női vágyfokozó pirula kevéssé hatékony és nem elegendően biztonságos - állapította meg az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA által felkért, külső szakértőkből álló bizottság júniusban közzétett jelentésében. A "női Viagra" gyártója, a német Boehringer Ingelheim nem tudta meggyőzni a szakértői bizottságot arról, hogy a pirula olyan mértékben növelné a szexuális vágyat, hogy engedélyezhető legyen a meglévő kockázatok mellett.
   
Az első női vágyfokozó pirulával korábban elvégzett két tanulmányból az derült ki, hogy a kipróbálásban részt vevő nők szexuális elégedettségét némiképp javította a kísérleti szer, ám nem várt kockázatot is hordoz.
   
A flibanszerin hatóanyagot eredetileg antidepresszánsnak fejlesztették ki, kipróbálása során derült fény rá, hogy olyan agyi kémiai folyamatokra is hatással lehet, amelyek a szexuális válaszadásban játszanak szerepet. A Boehringer Ingelheim gyógyszervállalat flibanszerin hatóanyagát a női Viagraként tartották számon, és az első női vágyfokozónak szánták. A cég adatai szerint a szert kipróbáló nők kielégítő szexuális tapasztalatai havi átlagosan 2,8-ről 4,5-re emelkedtek, míg a placebót kapó nőknél csak 3,7-re tanulmányuk hathónapos időtartama alatt.

Szorongáscsökkentés mellékhatások nélkül

Szorongáscsökkentés mellékhatások nélkül

Durva eredményre jutott 19 ásványvíz vizsgálata, melyben egy magyar márkát is megnéztek

Durva eredményre jutott 19 ásványvíz vizsgálata, melyben egy magyar márkát is megnéztek

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Végül sikerült kiperelni: 3,5 milliárd forintot fizetett az állam Orbán Viktor kedvenc lapjáért

Végül sikerült kiperelni: 3,5 milliárd forintot fizetett az állam Orbán Viktor kedvenc lapjáért