szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A kutatásból kiderült, hogy a jövedelem nagysága sokkal jobban korrelál a boldogsággal, mint azt korábban feltételezték.

A kutatásból kiderült, hogy a jövedelem nagysága sokkal jobban korrelál a boldogsággal, mint azt korábban feltételezték. Legalábbis a boldogság egy formája. A szociológusok ugyanis kétfajta boldogságot különböztettek meg felmérésükben: az egyik az „élettel való elégedettség”, a másik pedig „az élet élvezete”. A temérdek válaszból az jött ki, hogy az elégedettség érzéséhez nagyon is kell a pénz, a magasabb jövedelműek ugyanis sokkal elégedettebbnek tartották magukat szegényebb társaiknál. „Az emberek Togóban és Dániában is ugyanúgy azt gondolják, hogy a jó élethez kell a pénz és az anyagi jólét” - mondta a Washington Postnak Daniel Kahneman pszichológus professzor, akit ez eléggé meglepett.

Boldogít, de nem tesz teljessé

Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy a pénz mindent jobbá tesz. A tanulmány megállapította, hogy az érzelmek, az élet élvezete csak minimálisan függ a jövedelem nagyságától. Nevetés, öröm, kapcsolatok, család, barátok – ha ebben mérjük a boldogságot, akkor ehhez aligha van köze a pénznek. Kahneman szerint az egész kutatás legnagyobb tanulsága az, hogy korábban nem gondolták volna, hogy az élet racionális fejjel való értékelése, és a valóságban megélt érzelmi jólét ennyire különállnak egymástól. Ha tehát másokhoz viszonyítjuk magunkat, ott a vagyon, a jövedelem a legfontosabb, de ha a saját belső életünket, belső boldogságunkat nézzük, akkor a pénz már jóval kevésbé számít.

A magyarok helyzetéről és a kutatás további részleteiről a burzsujblog oldalán olvashat, kattintson!

Bár Trump Iránnal is keménykedne, két dolog miatt egyelőre visszafogja magát

Bár Trump Iránnal is keménykedne, két dolog miatt egyelőre visszafogja magát

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Jogerősen is felfüggesztett fogházbüntetést kapott a mentős, aki összeütközött egy száguldó motorossal a Rottenbiller utcában

Jogerősen is felfüggesztett fogházbüntetést kapott a mentős, aki összeütközött egy száguldó motorossal a Rottenbiller utcában

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat