szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A horvátországi utakon egyre több méregdrága autón - Audi, BMW, Jaguar, Maserati, Porsche típusún - látható fekete rendszámtábla, négy pálmafával, négy számmal és alatta a felirattal: Vanuatu Köztársaság.

© Vecernji List
Az Ausztráliához közeli, dél-csendes-óceáni, 83 szigetből álló Vanuatu adóparadicsomnak számít. A 206 ezer lélekszámú köztársaság lakosságának 65 százaléka él a mezőgazdaságból, a többiek halászatból, turizmusból és offshore cégek bejegyzéséből.

Sok európai, így a tehetős horvátok is céget jegyeztetnek be Vanuatun, ezeknek a vállalatoknak a képviselői viselhetik a fekete rendszámtáblát autóikon.

A cégbejegyzést interneten is el lehet intézni, ki kell tölteni egy nyomtatványt és átutalni 950 dollárt (mintegy 171 ezer forintot), a regisztráció éves hosszabbítási díja pedig mindössze 250 dollárba, 45 ezer forintba kerül.

A Vecernji List című zágrábi napilap írása szerint az ilyen táblákkal fölszerelt autók tulajdonosai az adózást kerülik el.

Amíg a Bizottság Kijevben volt, Várhelyi Olivér Brüsszelben fejtette ki álláspontját a vadászkutyákról

Amíg a Bizottság Kijevben volt, Várhelyi Olivér Brüsszelben fejtette ki álláspontját a vadászkutyákról

Kézfogás nem volt, de az oroszok szerint sikerült konstruktív párbeszédet folytatni az amerikaiakkal Ukrajna ügyében

Kézfogás nem volt, de az oroszok szerint sikerült konstruktív párbeszédet folytatni az amerikaiakkal Ukrajna ügyében

Rogán Antal apósa eladta a tulajdonrészét abban a cégben, amely egykor 2,2 milliárdos támogatást nyert el

Rogán Antal apósa eladta a tulajdonrészét abban a cégben, amely egykor 2,2 milliárdos támogatást nyert el

Magyar Péter azon a hétvégén tart évértékelő beszédet, amelyen Orbán szokott

Magyar Péter azon a hétvégén tart évértékelő beszédet, amelyen Orbán szokott