Tetszett a cikk?

Tom Cruise 44 éves filmszínészt – egy brit lapértesülés szerint – kiválasztott igehirdetőnek tekinti a Szcientológia Egyház vezetése.

Tom Cruise hollywoodi filmsztár a Szcientológia Egyház Jézus Krisztusa. Ezt – ha hinni lehet a hárommilliós példányszámú londoni bulvárlap, a Sun tudósításának – nem kisebb személyiség jelentette ki a 44 éves színészről, mint David Miscavige, a Szcientológia Egyház legnagyobb vallási méltósága. Szerinte Cruise a Szcientológia krisztusi alakja, a kiválasztott, aki a tanok hirdetésére hivatott, s akit ma éppúgy bírálnak nézeteiért, mint egykor Jézust, de – mint fogalmazott – a jövő nemzedékei majd vele kapcsolatban is ráébrednek, hogy igazat beszélt.

A Cruise-t kiválasztottnak mondó Miscavige-et annak ellenére mondják az egyház legfőbb spirituális vezetőjének, hogy formailag egy, a Szcientológia Egyháztól formailag független szervezet, a Vallási Technológiai Központ (Religious Technology Center, RTC) választmányának elnöke, amelynek fő feladata a szcientológiával, illetve annak elődjével, a dianetikával kapcsolatos védjegyek, márkanevek és szerzői jogok felügyelete. Az RTC szedi be például a sci-fi íróból lett vallásalapító, az 1986-ban elhunyt Ron L. Hubbard írásai után a jogdíjakat. Mindez aligha lehet kis üzlet, miután a Guiness-féle Rekordok Könyvének legújabb kiadása szerint Hubbard írta a világ legtöbb szerzői jogvédelem alá eső írását.

A Szcientológia Egyház tagjai a tanokat pénzért végzett kurzusok során, fokról fokra előrehaladva sajátíthatják el – ezért is nevezi az egyházat számos kritikusa egyenesen agymosásra berendezkedett üzleti vállalkozásnak. Cruise mára a legfelsőbb kurzusokat is kijárva „Operating Thetan Seven” (OP-VII), ami a szakzsargon szerint azt jelenti, hogy a beavatottak legfelső szintjének hetedik fokán jár. Ez a hívek szerint már feljogosítja őt arra, hogy az egyház szóvivője legyen a világban.

Az 1990 óta egyháztag Cruise Hollywoodban már eddig is a legszókimondóbb szcientológus hírében állt, aki a vallásának tulajdonítja, hogy kigyógyult diszlexiájából, s aki a pszichiátriát egy – az Entertainment Weekly hetilapban megjelent – interjújában náci tudománynak minősítette. A pszichiátriát ugyanis a Ron Hubbard-alapította szcientológia „áltudománynak” egyszersmind fő ellenségének tekinti.

Maga a „szcientológia” szót egyébként (scientologie formában) Alan Upward filológus már a vallásalapító születése előtti évben, 1910-ben használta The New Word című könyvében – éppen „áltudomány” értelemben.  

Gerlóczy Ferenc

A szcientológusok hazai közönségkapcsolati vezetője kérte, hogy reagálhasson a cikkre, levelét itt olvashatják.

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Spórolós, megúszós receptek, amikkel az egyetemisták is változatosan étkezhetnek

Spórolós, megúszós receptek, amikkel az egyetemisták is változatosan étkezhetnek

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt