szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ősi erdőre bukkantak egy kínai szénbánya alatt, melyet vulkáni hamu őrzött meg 298 millió éven keresztül.

A földtörténet Perm időszakában vulkánkitörés temetett maga alá egy ősi erdőt, nagyjából 298 millió évvel ezelőtt. A páratlan leletre egy kínai szénbánya alatt találtak rá bányászok Belső-Mongóliában.

Amerikai és Kínai kutatók közösen vizsgálják a vulkáni hamu alatt szinte érintetlenül fennmaradt erdőt, melyet Pompeii ősi romjainak maradványaihoz hasonlítanak - annyi különbséggel, hogy az itt megőrzött növények 298 millió évig maradtak egyben a föld alatt.

Számítógépes modellek alapján így nézhetett ki az erdő
gizmodo.com

Az ezer négyzetméteren elterülő erdőben eddig hat, ma is ismert facsoportot azonosítottak, de több olyan fajt is találtak a kutatók, melyek régen eltűntek a bolygóról. A földtörténetnek ebben az időszakában jelentek meg az első szárazföldi emlősök, a virágok pedig még spórákkal szaporodtak - a kutatók azt remélik, hogy az eredeti állapotában fennmaradt erdőből többet is megtudhatnak a földtörténetnek erről az időszakáról.

A teljes bejegyzést a Gizmodo blogon olvashatják el angol nyelven.

 

Csak most derült ki valami a fogyásról: ha betartja, az segít

Csak most derült ki valami a fogyásról: ha betartja, az segít

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt” – visszaszólt a pápának Trump határügyi biztosa

„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt” – visszaszólt a pápának Trump határügyi biztosa