szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Honfoglalás kori sírok és számos őskori emlék került elő egy példa értékű, civilek által kezdeményezett leletmentő feltárás során a Pest megyei Dabas mellett múlt ősszel - olvasható a Sírásók naplója blogon.

A korábban ismeretlen, veszélyeztetett lelőhelyet helyi lakosok jelentették be, az ásatás pedig magánszemélyek, vállalkozók és különböző intézmények összefogásával valósulhatott meg. A dél-pesti síkság és Dabas környéke mindeddig régészetileg kevéssé kutatott térség volt, s az ásatás több korszak tekintetében is jelentős eredményeket hozott. A régészeti objektumok mintegy kétharmada őskorinak bizonyult, a rézkori bodrogkeresztúri- és a bronzkori Makó-kultúra emlékei kerültek elő, illetve egy Árpád-kori földbe mélyített ház maradványai. Kíváncsi arra, hogy milyen leleteket találtak a régészek? A Sírásók naplója blogon megtekintheti, valamint további részleteket tudhat meg a feltárási munkálatokról.

hvg.hu Napi merítés

Római kori fogadó került elő

Az ókori Pannonián átvezető egyik legfontosabb római útvonalnak, a Borostyánkő útnak egy fogadója került elő a közelmúltban, Nemescsó közelében - olvasható a Sírásók blogon.

hvg.hu Napi merítés

Szkíta-kori fegyverkészletek Bátmonostoron

Mintegy két és félezer éves vas fegyverek teljes arzenálját tárták fel a régészek a közelmúltban Bács-Kiskun megye déli részén, Baja közelében, Bátmonostoron - olvasható a Sírásók naplója blogon.

hvg.hu Napi merítés

Újkőkori településeket keresnek a régészek Békésben

Az alföldi táj meghatározó elemei azok a síkvidékből kiemelkedő ősi halmok, amelyek több ezer éves településeket rejtenek. Ezek sok száz év alatt jöttek létre, jellemzően a neolitikum második feléből és a bronzkor korai és középső időszakából származnak - olvasható a Sírásók blogon.

hvg.hu Napi merítés

Büntetőeljárás egy 1711-ből származó pénzérme miatt

A barabási rendőrök április elején négy személyt igazoltattak a tiszakerecsenyi határ meglehetősen eldugott részén. A fémkeresővel kutató személyekre a helyi lakosok figyeltek fel, akik határsértőknek nézték a gyanús idegeneket, így bejelentés alapján a határőrök tetten érték az illegális fémkeresést folytató személyeket - olvasható a Sírásók blogon.

Tilda Swinton tömeggyilkosságról és embertelenségről beszélt a Berlinale megnyitóján

Tilda Swinton tömeggyilkosságról és embertelenségről beszélt a Berlinale megnyitóján

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Navracsics bejelentette, hogy uniós átlag alá csökkent az egyajánlatos tenderek aránya

Navracsics bejelentette, hogy uniós átlag alá csökkent az egyajánlatos tenderek aránya

Titkos amerikai háborúról szóló film állítja: léteznek földönkívüliek, és fejlett a technológiájuk – videó

Titkos amerikai háborúról szóló film állítja: léteznek földönkívüliek, és fejlett a technológiájuk – videó