szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tervezet több újdonságot is tartalmaz, ha valóban ennek szellemében készül el az új alaptörvény, akkor két jövendölést biztosan nem teljesít majd be. Egyrészt azokét, akik szerint az Orbán Viktorra szabott félelnöki rendszer véget vet a magyar parlamentarizmusnak, másrészt pedig azokét, akik radikálisan új alkotmányt kívántak, olyat, amelyben a mostaniból szinte semmi sem marad.

Bár a szerkezet jelentősen átalakul, első ránézésre a tartalmi folytonosság a legerősebb: nem változik a kormányforma, a hatalmi ágak egymáshoz való viszonya, érintetlen marad az államfőre, a parlamentre és a kormányra vonatkozó legtöbb szabályozás. Ha valóban ebből a koncepcióból születik meg az új alkotmány, az a lényeget tekintve közel kilencven százalékban azonos lesz a korábbival: azaz nem hoz létre új, negyedik magyar köztársaságot. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a koncepcióban ne lenne néhány érdemi változás - írja Török Gábor politológus. Kíváncsi arra, hogy mik a változások? Kattintson a politológus blogjára.
Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Beperli Elon Muskot az amerikai tőzsdefelügyelet, mert mesterségesen alacsony áron tartotta a Twitter részvényeit

Beperli Elon Muskot az amerikai tőzsdefelügyelet, mert mesterségesen alacsony áron tartotta a Twitter részvényeit

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva