szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szeptember 12-én érte el célját, Budapestet az Európai Kerékpáros Túra. Az augusztus 26. óta tartó út során az Európai Unió intézményeinek dolgozói tekertek végig a Duna mellett Donaueschingentől Budapestig - olvasható a Criticalmass.hu oldalon.

Az 1300 kilométeres túra az Európai Bizottság magyar képviseletén tartott kerekasztal-beszélgetéssel zárult. A rendezvényen részt vett a Levegő Munkacsoport is. A rendezvény során a kerékpározó eurokraták beszámoltak az út során szerzett tapasztalataikról. Több hozzászóló is kiemelte, hogy míg Németországban és Ausztriában a kerékpárutak kitűnő állapotban vannak és általában a Duna mellett haladnak, addig a magyar hálózat helyzete lesújtó. A teljes bejegyzést elolvashatja a Criticalmass.hu oldalon.
hvg.hu Itthon

Miért a félelem a kerékpározástól?

Dave Horton brit szociológus a szerzője a Fear of cycling című tanulmánynak, amelynek magyarra fordított változatát a Cyclechic.hu oldal publikálta.

hvg.hu Napi merítés

Bringás jogsi gyerekeknek?

Az életveszélyes, szakmailag hibás, hiányos kerékpáros infrastruktúrákat engedélyező Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) biciklis jogosítványt vezetne be a biciklis gyerekeknek, ezzel kapcsolatban azonban számos kritika megfogalmazható – olvasható a Criticalmass.hu oldalon.

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

A szombati dátumot is kihúzták az ötöslottó-sorsoláson

A szombati dátumot is kihúzták az ötöslottó-sorsoláson

Többször megtiltották a működést a gödi Samsung-gyár fekete port kibocsátó részlegeiben

Többször megtiltották a működést a gödi Samsung-gyár fekete port kibocsátó részlegeiben