szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége - értesült hétfőn a testület egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagjától az MTI.

A kurátor közlése szerint a nyolctagú testület ülésén heten voksoltak Such Györgyre, akit tavaly májusban már jelöltek a tisztségre, ám akkor a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges, kétharmados támogatást.

Lassan egy éve működik választott vezető nélkül a Magyar Rádió Rt., és az intézményt felügyelő közalapítvány kuratóriuma ötödször próbál elnököt választani. Olvassa el ezzel kapcsolatos cikkünket!

Folk György (hvg.hu) Média

Fővárosi rádiók túlélési esélyei

Kemény küzdelem folyik a zsugorodó rádió-reklámtorta szeleteiért küzdő fővárosi adók közt, miközben komoly gondot okoz, hogy továbbra sem megoldott a digitális hallgatottság-mérés, így jobb híján továbbra is a sokak által megkérdőjelezett Szonda Ipsos naplózásos módszerére támaszkodik nemcsak a szakma, de a rádiókban hirdető ügynökségek is.

Itthon

Fejest keresnek a fejetlen Rádiónak

A Magyar Rádió Közalapítványa ma dönt arról, hogy ki legyen az intézmény elnöke. A 13 pályázó közül négy esélyest is emlegetnek: Siklós Eriket, Such Györgyöt, Szayly Józsefet és Zsigmond Attilát. Annak azonban náluk is nagyobb a sansza, hogy egyetlen jelölt se szerezze meg az elnökséghez szükséges kétharmados támogatást.

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Tinédzserek öngyilkossága miatt perelték be a TikTokot

Tinédzserek öngyilkossága miatt perelték be a TikTokot

Karácsony: „Köszöntöm a budapestieket, Rákosrendező új telektulajdonosait” – ilyen lesz az új városnegyed, ha nem az arabok építik

Karácsony: „Köszöntöm a budapestieket, Rákosrendező új telektulajdonosait” – ilyen lesz az új városnegyed, ha nem az arabok építik

Mit lehetett megtudni 1986-ban a csernobili katasztrófáról a magyar sajtóból? Ez a könyv erről mesél

Mit lehetett megtudni 1986-ban a csernobili katasztrófáról a magyar sajtóból? Ez a könyv erről mesél