Az Orbán János Déneshez köthető produkciók plusz forrásból születtek – közölte a Budapesti Operettszínház igazgatója
Kiss-B. Atilla nyílt levélben válaszolt társulata kérdéseire.
A szerzővel és alapítványával kapcsolatos ügyek miatt feljelentés született. A kulturális miniszter arra kéri az érintetteket, hogy segítsék a hatóságok munkáját.
„Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit. Következményekkel járó ország lettünk. Olyan ország, ahol a közpénz a közt szolgálja, nem a hatalomhoz közeli üdvösök érdekeit” – írta szombaton Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, és hozzátette, feljelentést tettek Orbán János Dénes író ügyében. „Kérjük az érintetteket, hogy segítsék a hatóság munkáját” – zárta bejegyzését.
Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy Orbán János Dénes kilenc drámáját több mint 412 millió forint közpénzből vette meg saját alapítványa, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG.) Ugyan sokan fogalmaztak meg kritikát, a szerző egy közleményben azt írta, mindez nemcsak jogszerű, de tökéletesen indokolt és arányos is volt. Később kiderült, az Operettszínház 2023 óta legalább 129 millió forint jogdíjat fizetett ki Orbán János Dénesnek különböző fordításokért és operettszövegekért.
Kiss-B. Atilla nyílt levélben válaszolt társulata kérdéseire.
Tarr Zoltán mindeközben bejelentette, a KMTG 1,3 milliárd forintot fizetett volna vezetőjének új operettek megírásáért, fordításáért és külföldi bemutatásáért, Hankó Balázs minisztériuma pedig mindezért támogatást ítélt meg a szervezetnek. A tárcavezető hozzátette, visszaszerezték az összeget, és további vizsgálatokat folytatnak, Nagy Ervin kulturális miniszter pedig közölte, feljelentést tesz különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.
Orbán János Dénes nyílt levélben üzent Tarr Zoltánnak a miniszter első bejelentése után, az író jelezte, hogy visszavásárolja a műveit. „Remélem, a visszavásárlás kezdeményezését jószándékom jeléül veszi, és sikerül az ügyet a lincshangulatból egy higgadt kivizsgálás regiszterébe emelni” – tette hozzá.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.