„Az imperialista sajtó be akarja feketíteni a békéért harcoló ifjúság felejthetetlen seregszemléjét” – dühönghetett Farkas Mihály, miután elé tették az 1949-es budapesti Világ Ifjúsági Találkozóról készített nyugati lapszemlét. A párt Központi Vezetőségének titkára, aki ebbéli minőségében felelős volt az esemény lebonyolításáért, különösen nehezményezhette, hogy holmi propagandával vádolják a rendezvényt, megalapozatlan következtetéseket vonva le például abból, hogy a VIT fénypontjaként, az augusztus 20-i tűzijáték Rákosi és Sztálin portréit vetítette az égboltra. „Most mi van ebben? A helyszínen tartózkodó ifjúmunkásoknak ezzel semmi problémája nem volt, ők gondtalanul ünnepelték a népek barátságát” – ráncolhatta homlokát Farkas. „Ezek csak írogatnak összevissza anélkül, hogy nálam vagy az MDP KB Szervezési Osztályánál informálódtak volna.”

Mindez arról jutott eszembe, hogy a VOLT fesztivál főszervezője, egyben az Orbán-család egyik ceremóniamestere, Lobenwein Norbert különösen szánalmas módját választotta, hogy védelmébe vegye a védhetetlent. Természetesen a – megmaradt független – sajtó a hibás, amelynek „szerzői abból élnek, hogy megpróbáljanak idehaza működő és színvonalas ügyeket tönkretenni, belerúgni, amibe csak lehet”. Ahelyett, hogy iránymutatásért fölkeresték volna őt vagy a többi szervezőt (ld. MDP KB Szervezési Osztálya), inkább „gusztustalan módon rúgnak bele egy számukra eleve ellenszenves produkcióba…”

Lobenwein szerint a fesztiválozók, a fellépők, a vendégek nem emeltek kifogást az elhíresült, 1989-es Nagy Imre temetést megidéző, Schmidt Mária laborjában készült, állami rövidfilm rendszeres vetítése miatt, hanem „felhőtlenül érezték jól magukat”, „Palvin Barbi pedig boldogan bulizott most is a kedvenc zenekaraira”, míg a sajtónak „az az érdeke, hogy befeketítsen egy 27 éve sikeres fesztivált”.

A sajtó botránykeltésével, kreált ügyével kapcsolatban Lobenwein a következőket tartja szükségesnek elmondani. „A VOLT-on (és más fesztiváljainkon is) a színpadok melletti kivetítőkön a koncertek közötti szünetekben meghatározott sorrendben vetítünk reklámfilmeket és társadalmi célú üzeneteket.” Ezek egyike „a »30 éve szabadon« – a rendszerváltás 30. évfordulójára készült film (a Terror Háza filmje)”. „Utóbbi egy 45 másodperces szpot, amelyet a Terror Házával kötött együttműködésünk szerint vetítettünk le ebben a blokkban, a koncertszünetekben, általában egyszer. (Nem csak itt, a Soundon, a Szigeten és a Strandon is.)” A főszervező hozzáteszi: „nem tisztem véleményt mondani egy partnerünk szpotjáról. 1989-ben történelmet írtunk, számos fotó, kép égett belénk örökre. A film rendezője ezeket a képeket választotta, lehet, hogy más rendező másokhoz nyúlt volna…”

Nem tiszte véleményt mondani… Ez jó. Akkor, gondolom, nem tiszte véleményt mondani a fesztiválok tervezett programjáról, a kinézett vagy jelentkező fellépőkről sem. Végül is az összes ilyen hogyishívjákkal, izé, hangszerekkel rendelkezik, és kiad magából valami zörejt. A „nemtisztemvéleménytmondani” jegyében így jövőre nyugodtan fölléphet a Slash mellett Nemcsák Károly és a Fehérvári Huszárok népi zenekar a méltán népszerű „Erre, arra jártak, / sok kislányt meghááágtak / Jó reggelt kívánok! / szavazz Orbán Viktorra!” slágerrel. Vagy, mondjuk inkább, az Apa zenél produkció a még méltánabban még népszerűbb „Baszódjál meg KDNP, s külön Semjén Zsolt” című szerzeménnyel. Szerintem jelentkezzenek, egy próbát megér. Kíváncsian várom, hogy Lobenweinnek akkor sem lesz tiszte véleményt mondani.

Nos, nekem viszont tisztem, bő két hete Németh Róberttel meg is írtuk véleményünket az egész állami emlékezetpolitikai hacacáréról. A Terror Háza klipjével két, egymással szorosan összefüggő probléma van. És nem, nem az, hogy ne lehetne beengedni – normális ország, normális körülményei között – egy állami intézményt a fesztiválokra, vagy hogy ne lehetne történelmi eseményekről, különösen a közelmúlt eseményeiről filmet vetíteni fiataloknak. Még csak az sem gond, hogy a politika megjelenik a nyári tömegrendezvényeken.

A videóval az egyik gond, hogy nettó történelemhamisítás. Nem arról van szó, hogy a rendező pusztán rossz képeket választott az újratemetés illusztrálására, hanem újraforgatták a tömeget, az utcaképet, megmutatva, hogy milyen nem volt 1989. Megmásították a hangulatot – nem, egyáltalán nem osztatlan lelkesedés és eufória fogadta a fiatal Orbán szavait, és legkevésbé sem attól jelentős a szónoklat, hogy hazazavarta az oroszokat. A beszéde erénye éppen az volt, hogy provokatív volt és megosztó. Kiretusálták – Mécs Imrétől Rácz Sándorig – a többi szereplőt, ahogy az egész állami visszaemlékezés-sorozat eltüntetni vagy kisebbíteni próbálja a Fideszen – és hangsúlyosan Orbánon – kívüli résztvevőket.

A másik gond, hogy közpénzből finanszírozott pártpropaganda. De legalább kontraproduktív. A fesztiválokra érkező külföldiek jól be tudják lőni, hogy mit jelent, ha az ország vezetőjének harminc évvel ezelőtti, állítólagos hőstetteiről vetítenek reklámfilmet. Pontosan tudják, hol járnak. Lobenwein Norbertnek pedig ezt üzenem: