Ismét elérkezett június első vasárnapja, a pedagógusok napjának nevezett izé… Ilyenkor a mindenkori hatalom elengedhetetlennek érzi, hogy valamiképp kifejezze viszonyulását a jövő generációt oktatóival, nevelőivel kapcsolatban. Mindig akad erre egy államtitkár (a legutóbbi időkben Rétvári Bence), akinek legfőbb mondanivalója az, hogy béremelést kaptak a pedagógusok… ja, és majd fognak is kapni. Egyszer. Talán. És, hogy mennyit tett a kormány… Most sem történ ez másként.

A naptárban június első vasárnapja a pedagógusoké. Ez azonban csak egy álszent, lózungokkal, és hamis ígéretekkel teli alkalom. Az igazi pedagógusnap szeptember elsejétől, június közepéig tart, hétfőtől – péntekig. Az igazi megmérettetés, a valódi kihívás és őszinte elismerés a tanteremben, a folyosókon, a kirándulásokon, a színházlátogatásokon, s még számtalan helyszínen vár arra, aki a pedagógus hivatást választotta.

A közoktatás robotosainak semmit nem jelentenek a hivatalosságok – valóban semmit sem jelentő – üresen kongó szavai. Azoké, akik elvették annak lehetőségét, hogy a pedagógus alkotó, felelős értelmiségiként foglalkozzon a rábízottakkal. A „nagy testvér” figyel, be és kioszt, előír, ellenőriz és elszámoltat. Mindezt a végtelenségig centralizálva. Mert egy másodpercre sem bíznak meg a tanárokban.

Így megy ez, már hosszú évek óta. Mert hagyjuk. Hosszú-hosszú évek óta.

Így véve el a lehetőséget a diákoktól, hogy használható képzést kapva, megteremthessék a lehetőségét Magyarország valódi – teljesítmény alapú – felemelkedésének.

S így téve egy ünnepnek hazudott napot, a megalázott szégyenkezés alkalmává.

A szerző tanár, a PDSZ volt elnöke.