A Földközi-tengeren át vezet a menekülés útja a háború elől, az állomások: Szíria, Törökország, Görögország. Csak éppen az irány fordított, mint napjainkban.

1943 őszén a német megszállók elől menekülő görögök szálltak tengerre nagyjából ott, ahol ezekben az években a szíriaiak érnek partot. Sokuk számára éppen az az Aleppó volt az első tranzitállomás, amely ma romokban hever.

A maihoz képest ellenkező irányban járta meg az utat egy másik csoport is: Dalmáciából Olaszországon át Észak-Afrikába jutottak a Wehrmacht elől menekülő jugoszlávok, köztük szép számmal partizánok.

Jugoszláv menekültek egy közel-keleti táborban és hazájuk, Dalmácia térképét tanulmányozó menekült gyerekek. Irányváltás

United Nations Archives and Records

A mai migrációval nem hasonlítható ugyan össze a görögök és a horvátok közel-keleti tartózkodása – írta a téma kutatója, Florian Bieber német történész a hamburgi Die Zeit hetilapban –, de a történet felidézi, hogy nem is olyan régen európaiaknak is el kellett hagyniuk hazájukat, és talán segít jobban átérezni a mai menekültek sorsát.

Valójában nem az arabok fogadták be az európaiakat: Szíria akkor francia igazgatás alatt állt (népszövetségi mandátumterületként), és brit csapatok is állomásoztak ott. Egyiptom katonai jelenléttel nyomatékosított brit befolyás alatt lévő ország, Palesztina brit gyarmat volt. E három országban kilenc menekülttábort létesítettek, leginkább a korábbi brit támaszpontokon.

Érdekes, hogy akkor is volt a törökökkel menekültpaktum. A görög szigetek és Szíria közötti török tranzitot elősegítette, hogy a britek megígérték: átvesznek minden menekültet, aki török földre teszi a lábát.

Napjaink menekülthullámához képest lényegesen kevesebb – 1945-re körülbelül 40 ezer – emberről volt szó, de a számuk így is tekintélyes.

Az európai menekültekről, a befogadásuk körülményeiről, a korabeli menekülttáborokról az e heti HVG-ben olvashatnak.