Beavatkoztak a mohácsi vízkiemelőnél a Duna alacsony szintje miatt
A pécsi hőerőmű és a mohácsi farostlemezgyár iparivíz-ellátását is fenyegette, ezért a vízügyesek ideiglenes megoldást dolgoztak ki.
A pécsi hőerőmű és a mohácsi farostlemezgyár iparivíz-ellátását is fenyegette, ezért a vízügyesek ideiglenes megoldást dolgoztak ki.
HVG
HVG
MTI
Nem tudják egyszerre kihelyezni a fürdőzők biztonságát jelölő bójákat és szabadon hagyni a hajózási útvonalat.
HVG
Elkezdődött a visszarendeződés az alapítványi rendszer után.
HVG
Az ipari ingatlanokra elérhető, államilag támogatott, fix kamatozású hitelek tervezhetőbb költséget jelentenek egy vállalkozásnak a bérleti díjaknál, miközben a hozampotenciáljuk is kedvezőbb lehet a lakóingatlanokénál — erről beszélt a HVG BrandLabnek adott páros interjújában Nagy Viktor (a képen jobbra), az Indotek Group non-retail – azaz a nem kereskedelmi ingatlanokért felelős – értékesítési igazgatója és Méri Tamás üzletember (a képen balra), az Indotek Group korábbi senior asset menedzsere.
BrandLab
4 év alatt kerestek ennyit jogi tanácsadásért, de az állami szereplőktől összesen 8 milliárd forintot kaptak az évek során. Az új kormány felmondta a szerződést.
HVG
A Mészáros Csoport önmagában hozza a 40 legnagyobb családi tulajdonban lévő magyar vállalat összértékének több mint a negyedét.
HVG
Már tavaly decemberben elindította a kínai cég a csarnok építését. A környezeti hatásvizsgálati eljárás júniusban indult el.
HVG
Magyarországon és Albániában indul a Starlink Mobile, ami a földi mobilhálózatot egészíti ki műholdas lefedettséggel.
HVG
A becsődölt utazási irodának csak 64 ezer eurós biztosítása volt, miközben már most 330 ezer eurót kérnének vissza az utasok.
HVG
Helyettese Válóczi István lesz.
HVG
A rendőrség több ezer oldalnyi iratot foglalt le. A minisztérium által tett feljelentések mintegy ezermilliárd forintnyi ügyet érintenek.
HVG
Nem érte el a kivonulás tűréshatárát a Magyarországon fióktelepként működő holland ING Bank számára az orbáni rendszer demokráciahiánya, de szigorítottak a hitelezési feltételeken. A Tisza-kormánytól stabilitást és a zöldátállás támogatását várja Bogdán Krisztina vezérigazgató, aki szerint úgy kell kezelni a NER-es cégeket, hogy az a lehető legkevesebb tovagyűrűző kárt okozza.
Az 51,3 pontos augusztusi BMI-csökkenést jelent júliushoz képest, és elmarad a sokéves augusztusi átlagtól.
HVG
Szamosfalvi József 2015 óta építi az amerikai-magyar kapcsolatokat, 2022-ben egy vízparti megavillát intézett egy titokzatos vevőnek. Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa rendszeresen jár arra, de a cég tagadja, hogy a vállalkozásnak vagy tulajdonosának kezében volna az ingatlan.
HVG
Kurucz Gergellyel, a FIRST Craft Beer egyik alapító-tulajdonosával beszélgettünk lagerről és IPA-ról, alkoholmentességről, a sör valódi versenytársáról és az idén 10 éves, szeptember 1. és 6. között látogatható Belvárosi Sörfesztiválról, melynek ő a főszervezője.
SPAR
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség meghívásos eljárásán győztes IRUB Kft.-ből március végén szállt ki Balásy Gyula Visual Europe nevű cégének vezetője. Az IRUB most atlétikai és dzsúdóversenyt rendezhet.
HVG
Az árbevétele több mint 400 milliárd forintra jött ki a cégcsoportnak, amelyet Magyar Péter a NER „lopakodó anyahajójának” nevezett.
HVG
A vámhivatal több lehetőséget is kínál az adatrögzítésre.
HVG
Új vezérigazgatóként John Ternus, az Apple alelnöke és hardverfejlesztéséért felelős vezetője veszi át a vállalat irányítását.
MTI