Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával nyomoznak Szíjj László és mások eximbankos hitelei ügyében

A rendőrség több ezer oldalnyi iratot foglalt le. A minisztérium által tett feljelentések mintegy ezermilliárd forintnyi ügyet érintenek.

  • HVG

Még július közepén tett feljelentést a Gazdasági és Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Export-Import Bank Zrt. átvilágítása során feltárt adatok alapján – emlékeztet közleményében a rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

A nyomozók bizonyítékokat gyűjtenek be: augusztus 31-én több ezer oldalnyi iratanyagot foglaltak le a minisztériumtól. Ezek a belső vizsgálat során beszerzett iratok, amik a feljelentett cselekmények vizsgálatához szolgáltatnak további adatokat.

A feljelentésről Magyar Péter miniszterelnök számolt be július 23-án. A kormányfő tájékoztatása szerint 4, összesen 1000 milliárd forintos ügyben tettek feljelentést. „Mind a négy ügy az Eximbank tevékenységét érinti” – árulta el a kormányfő. Az állami tulajdonú, a magyar vállalatok külföldi terjeszkedésének támogatására hivatott intézmény Magyar szerint „több esetben finoman szólva gyanús körülmények között helyezett ki gyanús összegeket”.

  • Az első feljelentés egy 59 milliárd forintos ügyletet érint, amely a Tiborcz Istvánhoz kapcsolódó egykori Sofitel-szálloda helyére tervezett luxushotelt érinti.
  • A második ügy a Szíjj László-féle Duna Aszfalt afrikai projektje, amelyet az Eximbank a Magyar Fejlesztési Bankkal összesen 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozással támogatott. A kormányfő bejelentése után a Duna Aszfalt közölte: visszafizeti a kapott hiteleket, egész pontosan kezdeményezte a finanszírozást biztosító kötvények önkéntes visszaváltását.
  • A harmadik ügyben egy 576 milliárdos hitelkihelyezés miatt tett feljelentést a minisztérium. A hitelt az egyiptomi állami vasút vette fel, hogy abból magyar–orosz együttműködésben készült vasúti kocsikat vásároljanak, a projektben magyar részről a Ganz-Mávag volt érintett. Az ügyletből Oroszország a szankciók miatt kiszállt, a magyar cég pedig csődbe ment.
  • A negyedik feljelentést a GEM az Észak-Macedóniának nyújtott 1 milliárd eurós szabad felhasználású Eximbank-hitel miatt tette, amelyet az állami tulajdonú intézmény 3,25 százalékos kamat mellett adott az általa jelentős kockázatúnak minősített országnak.
Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.