Tájékoztatót küldött a Mediaworks a Magyar Nemzet előfizetőinek
Az augusztustól 32 oldalon, hetente megjelenő hetilap szombatonként jelenik majd meg.
Az augusztustól 32 oldalon, hetente megjelenő hetilap szombatonként jelenik majd meg.
HVG
A debreceni akkumulátorfólia-gyár működését a kormányhivatal már felfüggesztette, mert a telephelyén a vízben többféle fémet és félfémet találtak. Papp László szerint a Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte. Felszólította őket, hogy települjenek el Debrecenből.
HVG
Az egyik légiutaskísérőnek lejárt a munkaideje, így nem vihették el az összes utast. Volt, aki bukaresti átszállással jött haza.
HVG
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.
HVG
A híd mozgását biztosító öntöttvas görgős hídsaruk rozsdásodnak, a csepeli oldalon pedig már a görgők is elmozdultak. Lázár János minisztériuma érvénytelenítette a tárca által becsült árnál csaknem 10 milliárddal olcsóbb ajánlatot, a konzorcium most a Fővárosi Törvényszéken próbál ellentartani.
A Budapesti Közlekedési Központ néhány belső minőségellenőre szervezetten, felettesük irányításával dokumentumokat hamisított meg, hogy magasabb bérpótlékot kapjon. A csalást egy belső ellenőrzés tárta fel, az érintetteket kirúgták.
HVG
A Szijjártó Pétert jachtoztató oligarcha cégcsoportjának kötelezettségeit tavaly jelentősen megdobta egy 400 millió dolláros kötvénykibocsátás. Kérdés, hogy a Duna Group a következő években miből termeli ki ennek finanszírozását, miközben a Tisza-kormány felülvizsgálja a nagy állami infrastruktúra-beruházásokat, amelyek az elmúlt években a cégcsoport komoly megrendeléseit adták.
A tárgyalások hónapok óta húzódnak az orosz többségi tulajdon miatt amerikai szankciók alatt álló szerb olajvállalat felvásárlásáról. Az új határidő július 31.
HVG
A Fidesz 2025-től vezette be a vízdíjaknál – is – az inflációkövető emelés intézményét. A Tisza környezetminisztere most egynapos átfutással végrehajtotta az idei emelést.
HVG
A balatoni vendéglátásról nem lehet beszélni a szemesi Kistücsök nélkül. Csapody Balázs tulajdonos és Jahni László séf kezében az étterem a tó leghosszabb ideje működő, komoly színvonalú vendéglőjévé, majd a vidéki magyar gasztronómia egyik mércéjévé nőtte ki magát. Mi a titka ennek a stabilitásnak, és hogyan illeszkedik a Kistücsök a balatoni gasztronómia elmúlt évtizedeinek történetébe? Cikkünk egyfajta balatoni retrospektív: honnan hová tartott a tóparti vendéglátás – és mi lehet a jövője?
A bíróság szóvivője szerint nem helytálló a felszámolás alá vont cég érvelése, miszerint kézbesítés előtt nem emelkedhetett volna jogerőre a felszámolási határozat, az ugyanis a másodfokú döntés kihirdetésétől jogerőre emelkedett.
HVG
Guller Zoltán feladatait átmenetileg a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs Attila látja el.
HVG
Bírságokkal és reklámozási tilalommal mennek neki a francia politikusok a kínai ultra fast fashion ruhák dömpingjének.
HVG
A tulajdonosok azt állítják, az ügy nem érinti a Doktor24 fizetőképességét.
Alig több, mint egy hónap után visszakerült letartóztatásba két cégvezető, akik ellen gázkereskedési csalás miatt két éve folyik a nyomozás.
HVG
180 milliárd forint többlete lett a külkereskedelemnek májusban, az év első öt hónapja után összesítve 1305 milliárdos többletnél tartunk.
HVG
Euróban mérve 10-11 százalékot emelkedett náluk az összes költség. Az iparvállalatok jövedelmezősége is romlik.
HVG
Több ezer pályázó közül választották be a legjobb 10-be a REAL School Budapestet.
HVG
Míg az országos közutak jelentős részét egyszerűen hagyták leromlani. Tavaly több mint négyszer annyit költött az állam az autópályák üzemeltetésére és felújítására, mint a közutak fenntartására és karbantartására.
HVG
Az egészségügyi miniszteri tanácsadója lesz Cserháti Péter.
HVG